Steward
Bognár Viktor
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. március 25. szombat
F1

A Sauber felkészült a sereghajtó szerepre

Peter Sauber, a róla elnevezett istálló alapítója elismerte, hogy a svájci csapat felkészült arra, hogy a 2017-es szezonban sereghajtók lesznek.

„Jelenleg 10 csapat van a mezőnyben. A helyzetünk alapján a pozíciónk a tizedik” – ismerte el a Sauber helyzetét az alapító. Tavaly nyáron azonban ennél sokkal rosszabb forgatókönyv küszöbén állt az istálló. A 73 éves Peter Sauber elmondása szerint kis híján teljesen összeomlott pénzügyileg 1993-ban alapított csapata.

Azóta megtörtént az istálló felvásárlása, ezzel a megmenekülés is. Peter Sauber számára pedig a részben visszavonulás immáron teljes visszavonulássá változott, aki most már egyáltalán nem tulajdonosa a csapatnak, egyetlen csavarhúzó sem az övé Hinwilben.

1993-ban máris biztatóan szerepelt a Sauber

Dél-Afrikában tervez nyaralni a hétvégén, elképzelhető, hogy még televízión sem nézi meg a 2017-es szezon nyitófutamát. Azt mondta, még nem heverte ki teljesen az elmúlt évek zűrzavarát.

„Még kell egy kis idő, hogy függetlennek érezzem magam volt csapatomtól. Nem igazán könnyű, több álmatlan éjszakám is volt emiatt. Pengeélen táncoltunk, közel álltunk a teljes összeomláshoz. Rettenetesen stresszes időszak volt ez számomra, számos nem várt támadással, harccal és telefonhívással” – nyilatkozta az alapító.

Peter Sauber azt is elmondta, hogy a csapatfőnökkel, Monisha Kalterbornnal alig van valami kapcsolata, de néhány ott dolgozóval azért nem szakított teljesen. De nincs még irodája sem a csapatnál, soha nem tartózkodik a közelükben. Az új tulajdonosok ragaszkodtak ahhoz, hogy a Sauber nevet használhassák, ez így Sauber úr számára is rendben van.

„Nincsenek csodák a Formula-1-ben. Ha a BMW utáni időszakot nézem, 2012 volt az utolsó jó szezonunk. Utána minden egyre nehezebbé vált, financiálisan egyre gyengébbek lettünk. A 2017-es autó fejlesztésekor pedig május és szeptember között teljesen kimaradt egy fontos időszak, amikor hiányzott a pénz” – vázolta az egyelőre nem túl fényes jövőt az alapító.

Olvastad már?