DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Rosbergre saját csapata helyez nyomást

A német F1-es pilóta karrierje első világbajnoki címét hódíthatja el a hétvégén, s bár nem szeretne ebben a tudatban versenyezni, a Mercedes csapatvezetője figyelmeztette: vigyáznia kell.

Nico Rosberg nem győzi hangsúlyozni a Mexikói Nagydíj előtt, hogy hiába van lehetősége a bajnoki cím megnyerésére a hétvégén, csak a futamgyőzelem lebeg a szeme előtt, semmi más. A német pilóta jelenleg 26 egységgel vezet Lewis Hamilton előtt a tabellán, és csak abban az esetben ünnepelhet a naptárba tavaly visszatért pályán, ha nyer, csapattársa pedig nem lesz jobb a 10. helynél. Ezt az elmúlt két év bajnoka is jól tudja, azonban egyáltalán nem lesz szomorú, ha idén nem az ő fejére kerül a 2016-os korona. „Csakis arra gondolok, hogy az autó kibírja. Semmi másra” - idézték brit lapok Hamiltont.



Rosberg amellett, hogy élete legnagyobb lehetősége előtt áll, nem fogja megváltoztatni hozzáállását, sőt, egyáltalán nem veszi biztosra végső győzelmét. „A Forma-1-ben semmi sem garantált. Ha arra kezdesz gondolni, hogy vége, már akkor veszítettél. Minden versenyt meg akarok nyerni” - nyilatkozta a Bildnek. A csapatfőnök Toto Wolff azonban másképp látja a helyzetet, és - némileg szükségtelenül - maga helyezett nyomást pilótájára - vagy csak szeretnék felkészíteni a legrosszabbra?

„Óvatosnak kell lennie, hogy ne adjon fel versenyt - csak ez számít” - mondta az osztrák. „Nico nehéz helyzetben van most, hiszen egyfelől agresszívnek kell lennie, másik oldalról viszont nem szabad megkockáztatnia egy ütközést.” Niki Lauda egyetért kollégájával, szerinte Rosberg nem tudja figyelmen kívül hagyni a bajnoki címet. „Nem számít, mit mond, Nicónak már a bajnoki cím jár a fejében. Néha taktikáznod kell, de ha túl lassú vagy, akkor elkezdhetnek rosszra fordulni a dolgok” - tette hozzá a háromszoros bajnok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: