DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

A Red Bull szerint egyre közelebb vannak a Mercedeshez

Austinban egyetlen kihívója lehetett volna a Mercedesnek: a Milton Keynes-iek, az égiek azonban nem fogadták kegyeikbe őket. A csapatfőnök azonban úgy véli, meg tudják még szorongatni az Ezüstnyilakat.

Miután Daniel Ricciardónak sikerült megelőznie Nico Rosberget a rajt után, egy ideig úgy tűnt, hogy az ausztrál még a győzelemre is esélyes lehet. A futam vége felé aztán inkább a második pozíció vált reálissá, ez viszont azért nem jöhetett össze neki, mert csapattársa miatt rajtavesztett a virtuális biztonsági autón. Ennek ellenére a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner biztos benne, hogy csapata minden lehetőséget ki fog használni arra, hogy kihasználja a két Mercedes bajnoki csatáját, miközben a brackley-i alakulat sem írja lez energiaitalosokat.



„Egyértelműen csökkentettük a távolságot, ha megnézzük a versenyt, egyáltalán nem volt nagy a különbség közöttünk” - idézte a britet a gp247.com. „El kell ismerni, hogy már nem vesznek vissza a verseny utolsó szakaszában, hiszen a bajnokságért küzdenek. Bátorító látni, ahogyan együtt autózunk velük ahelyett, hogy nézzük, ahogyan eltűnnek a távolban. Hatalmasat léptünk előre idén.” Mindezt alá is támasztja, hogy amikor valami történt a Mercedesekkel, mindig a Red Bull volt ott, akik a helyükre léptek, legyen szó Barcelonáról, vagy Malajziáról.

Horner szerint azonban még idén is lesz győzelemre lehetőségük. „Most, hogy a bajnokság végén járunk, a csata egyre intenzívebb lesz a pilóták között, így ott akarunk lenni, hogy kihasználjunk bármilyen pillanatot, amely ebből a küzdelemből fakad majd. A Mercedes, amely szinte minden futamot megnyert idén, miért ne lenne képes ugyanígy teljesíteni az utolsó három versenyen? Nekünk viszont ott kell lennünk, ha történik valami velük.”

A csapatfőnök kitért Hamilton és Rosberg küzdelmére is. „Itt már csak Rosberg veszíthet, igaz? Ha az utolsó három versenyen második lesz, Lewis ki fog futni az időből. De bármi történhet, egy defekt, egy kiesés, és Ha Lewis pedig nyerni tud, hirtelen csak egy pont lesz közöttük. Lewis számára egyszerű a képlet: olyan, mint három FA-kupa döntő. Meg kell nyernie mindhárom versenyt, a többit pedig úgysem tudja irányítása alatt tartani.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: