DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Alonso: A McLaren az F1 legjobb csapata

Fernando Alonso, a McLaren F1-es pilótája beszélt arról, mit gondol jelenlegi csapatáról, hova tarthat a fejlődésük, és milyen lehetőségek nyílnak számukra a 2017-es új szabályok bevezetésével.

A wokingi alakulat nem zárt rosszul a Magyar Nagydíjon, hiszen a spanyol versenyző stabilan tartotta a hetedik pozíciót egész hétvégén a Mercedesek, a Ferrarik és a Red Bullok mögött. A brit istálló tehát a középmezőny legjobbjaként hagyta el a Hungaroringet.

Alonso csak találgatásokba tudott merülni, amikor arról kérdezték, felfejlődhet-e a Honda az élmenők szintjére: „Nehéz előre megmondani, mert jövőre változnak a szabályok, és ha maradnánk a jelenlegieknél, azt mondanám, hogy nem. Ha ugyanolyan lenne az erőforrásunk, mint a Mercedesnek, vagy a Ferrarinak, még akkor is a Mercedes lenne legelöl aerodinamikai és minden szempontból.”

A kétszeres világbajnok így folytatta: „Tehát a szabályváltozások egy kis reményt nyújtanak nekünk, nemcsak a McLarennek, hanem mindenkinek, mert minden új lesz. Haladjunk lépésről lépésre, reméljük, hogy lesz egy erős motorunk, és a váz miatt is versenyképesebbek tudunk lenni majd a 2017-es szabályoknak köszönhetően, amelyek teret nyitnak az új ötleteknek és filozófiának.”

 Alonso_07.28.



A 2005-ös és 2006-os világelső szerint két vége lehet a dolognak: „Ha az ember jól megérti az újításokat, és jó a megközelítése azokhoz, nagyon versenyképessé válhat... vagy előfordulhat ennek az ellentéte is. Ha az elképzeléseink a 2017-es autóról teljesen rosszak, még kevésbe leszünk jók, mint ebben az évben. Nem tudhatjuk, ez egy kérdőjel a jövőre nézve, de reménykedünk és optimisták vagyunk.”

A spanyol nem győzte dicsérni jelenlegi alakulatát: „A csapat erős, azt gondolom, hogy jó az egyensúly az istállón belül, a személyzet és a tervezők is kiváló szakemberek. Talán a legjobb alakulat ez, ahol valaha versenyeztem. Ugyanakkor nem vagyunk versenyképesek, mert nagyon sok problémát kellett megoldanunk az előző évből, és a projekt még nem volt kész erre a szintre.”

Alonso azt is elárulta, mi kell szerinte a győzelemhez: „Biztossá kell válnia, hogy a megbízhatóságunk a helyén van, az erőforrás, a vezethetőség és az aerodinamikai filozófiánk úgyszintén, mindegyiken sokat kellett változtatni az új irány megtalálásához. De a csapatot, a struktúrát és a szervezetet figyelembe véve ez a legjobb gárda, akikkel eddig dolgoztam.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: