Kimi Raikkönen szerint a Ferrari megtette a szükséges lépéseket a jó irányba és így csökkenthetik a hátrányukat a Mercedeshez képest. A pénteki első szabadedzésen Lewis Hamilton és Nico Rosberg nagyjából másfél másodperccel volt gyorsabb az egész mezőnynél a szuperlágy abroncsokon, majd a másodikon már egy másodpercen belülre került ugyan a Scuderia, viszont a Red Bull is megelőzte őket.

"Szerintem megtettük a szükséges előrelépéseket" - mondta Raikkönen a délutáni gyakorlást követően. "Természetesen vannak még olyan dolgok, amelyeken javíthatunk és gyorsabbak lehetünk, de összességében úgy tűnt, hogy rendben vagyunk. Átlagos napunk volt."
A finn világbajnok szerint egyelőre különösebben nem érdekes, hogy mekkora a lemaradás a Mercedeshez képest. "Egyelőre még nem néztem át az összes köridőt, úgyhogy még korai erről beszélni. Azt jól tudjuk, hogy gyorsak és nyilvánvalóan mi is tudunk még fejlődni. Hogy ők mennyit fognak javulni holnap, az fontos, de majd meglátjuk."
Természetesen a Hungaroring új aszfaltjáról is megkérdezték a Ferrari pilótáját. "Nagyon jó munkát végeztek, a pálya rendkívül sima és a kerékvetők is rendben vannak."