DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Honda nem tervez teljesen új motort 2017-re

Yusuke Hasegawa, az F1-es Honda projektjének a vezetője árult el néhány dolgot a motor továbbfejlesztésével kapcsolatban az Osztrák Nagydíj pénteki szabadedzései után.

A japánok főnöke szerint nem kell teljesen újjáépíteni a mostani erőforrást, tehát a mostani motor egy jó alap lesz a 2017-es szezonra is. A Hondánál sokszor hajlamosak a nagy elvárások lefektetésére, de ha ez igaz, a japánok és a McLaren sincs olyan rossz helyzetben, mint a tavalyi évben volt.

Hasegawa tudja, hogy van mit dolgozni a jelenlegi erőforráson is: „Még mindig javítanunk kell a motorunk teljesítményén. Jelenleg is nagyon keményen próbáljuk ezt elérni, hogy a következő évre már egy jobb erőforrásunk legyen. Ez folyamatban van.”

 Dppi_honda_05.03.



A japán gyártó vezetője azt ígéri, hogy az év hátralévő részére visznek pár újítást: „Nem tervezzük teljesen újjá a motort, de természetesen van olyan terület, ahol ez szükséges lépés lesz. Remélhetőleg még tudunk hozni néhány újítást a következő versenyekre. Már megerősítettem, hogy találtunk néhány jó alkatrészt, tehát amint ezek készen vannak, be is fogjuk őket vezetni.”

A Honda főnöke így folytatta: „Az ERS rendszerünkre vonatkozólag van néhány korlátozásunk a szabályok miatt, és a maximum energia 120 kilowatt lehet, tehát ebből a szempontból már majdnem elértük a megfelelő szintet a turbinákkal.”

Hasegawa visszaemlékezett a 2015-ös osztrák futamukra is: „Tavaly itt a töltés kikapcsolt az egyenes felénél, ami elég borzasztó volt. Erről a részről elégedettek vagyunk a fejlődéssel.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: