DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

2014-es autóval is tesztelni fog a Mercedes

A címvédő istálló ezzel segít az F1 gumigyártójának, a Pirellinek a jövő évi abroncsok fejlesztésében. A W05 volánjánál a Manor pilótáját, Pascal Wehrleint láthatjuk majd a Brit Nagydíj után.

A 2017-es szabályváltozások az abroncsokat is jelentős mértékben érintik: a következő szezontól kezdve jóval szélesebb gumikkal lesznek majd felszerelni a Formula-1-es autók, ezzel is növelve azok mechanikus tapadását. A Pirellinek ugyanakkor rendes tesztelési lehetőségekre van szüksége ahhoz, hogy az igényeknek megfelelő termékekkel tudják ellátni jövőre a csapatokat, amelyek segíteni is fognak az olasz cégnek ebben.

mercedes-2014-dppi



Ennek az egyik első lépése lesz, hogy a Brit Nagydíjat követő kétnapos kollektív teszten a világbajnok Mercedes istálló a két évvel ezelőtti autóját is pályára küldi. A W05 teljes mértékben a Pirelli rendelkezésére lesz bocsájtva, ezért az Autosport.com úgy tudja, a gumigyártó a teszt költségének egy részét állja is a német alakulat helyett. A 2014-es gépet egyébként a Manor versenyzője, a Mercedesnél tartalékpilótai szerepkört betöltő Pascal Wehrlein fogja vezetni.

A címvédő gárda természetesen az idei autójával is jelen lesz a silverstone-i gyakorláson, amelynek volánjánál mindkét nap során Renault-nak tartalékosként kölcsönadott Esteban Ocont láthatjuk majd. A Pirelli egyébként várhatóan augusztusban fog előrukkolni először az első 2017-es prototípus gumikkal.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: