DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Hamilton: Most jobban kell teljesítenem

Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzőjének célja egyértelműen a győzelem a hétvégi F1-es Osztrák Nagydíjon – a brit pilóta már az időmérőn is szeretné megszerezni a pole pozíciót.

Hamilton számára csalódás volt a bakui Európa Nagydíj, habár a hétvége elején még arra számított, hogy jól szerepel majd, és csökkentheti hátrányát a világbajnoki pontversenyben. „Baku nagyon jól indult, de ez nem igazán az én hétvégém volt.”

 Hamilton



„Kár, hogy nem igazán voltam versenyben, de nincs értelme arról beszélni, mi lett volna, ha… Ez egy olyan verseny, amit magam mögött kell hagynom, a pozitív dolgok, amik a pontokat jelentik, megmaradnak, aztán gyerünk tovább” – nyilatkozta Hamilton.

A brit pilóta lelkesedése azonban a történtek ellenére sem hagy alább, így a hétvégi Osztrák Nagydíjon tudatosan az időmérőre fog koncentrálni – szerinte ugyanis itt különösen fontos a jó rajthely. „Spielberg egy régimódi pálya, gyors, elég nehéz előzni, de vannak helyek, ahol megpróbálhatsz valamit tenni, és ez nagy kihívást jelent. Nagy előny, ha valaki elölről indul, szóval az időmérőn vissza kell térnem, és jobb munkát kell végeznem, mint legutóbb.”

„Ausztria egy gyönyörű ország, mindig élvezem az itt töltött időt, szóval nagyszerű lenne, ha nyernék itt is. Ez a célom, szóval lássuk, hogy alakul!” – folytatta Hamilton. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: