DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Miért kellett Verstappen a Red Bullnak?

Az egykori F1-es versenyző, Gerhard Berger fejtette ki véleményét arról, miért hozhatta fel Max Verstappent a Red Bull a Toro Rosso csapatától Danyiil Kvjat helyére.

Monacóban majdnem sikerült legyőzni a Mercedeseket, és a zsinórban a második győzelmét szerezhette volna meg idén a négyszeres világbajnok brit alakulat, a kerékcsere közben elkövetett hiba miatt azonban Ricciardo csak a második helyen végzett. Gerhard Berger beszélt arról, hogy a fiatal holland tehetséggel és az ausztrállal jövőre már egyértelműen a bajnoki cím elérése lehet a Red Bull célja, és olyan pilótákat, mint Nico Rosberg és Lewis Hamilton csak két ilyen képességű versenyzővel lehet legyőzni.

Berger szerint a német címvédő alakulat nemcsak az autójuk miatt emelkedik ki a mezőnyből: „Azt hiszem a Mercedesnek a lehető legjobb pilótapárosa van. Úgy gondolom, hogy a többi csapat is felismeri, hogyha le akarják győzni a Mercedest – mivel egyébként is olyan nagy technikai előnyük van, különösen a motor terén – és elérik ugyanazt a szintet, mint ők, még mindig ott van a két remek versenyző, akiket le kell győzni a konstruktőri bajnoki címhez.”

 Dppi_verst_06.03.



A tízszeres F1-es győztes megpróbált az energiaitalos csapat fejébe látni: „Ez a két srác kiváló pilóta, és együtt ketten szinte legyőzhetetlenek. Ezért reagált úgy a Red Bull, hogy felhozzák a Toro Rossótól Max Verstappent, ők így gondolkodhattak: Van egy Ricciardónk, ő nagyon versenyképes, de szükségünk van egy ugyanilyen srácra, aki legyőzheti Nicót és Lewist.

Az 56 éves osztrák a következő módon zárta gondolatait: „Szerintem ez járt a fejükben: Verstappennel és Ricciardóval legalább a Ferrarit nyomás alatt tarthatjuk, és jövőre már esélyünk lehet a Mercedesszel két remek pilótáival versenyezni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: