DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Raikkönen kaotikus versenyben bízik

Kimi Raikkönennek, a Ferrari F1-es versenyzőjének csak a hatodik hely jutott a Monacói Nagydíj időmérő edzésén – ráadásul váltócsere miatt öthelyes rajtbüntetést is kapott a finn.

A Ferrarik ezúttal nem tudtak beleszólni a pole pozícióért folytatott küzdelembe, így Daniel Ricciardo magabiztosan szerezte meg az első helyet a Mercedesek előtt. Sebastian Vettelnek így csak a negyedik hely jutott, míg csapattársát, Raikkönent még Nico Hülkenberg is megelőzte, így ő csak a hatodik helyre szorult.

 Kimi



Nem csak az időmérő alakult problémásan a finn számára, de miután a harmadik szabadedzésen váltója meghibásodott, annak cseréje miatt öthelyes rajtbüntetésben is részesül, így csak a 11. pozícióból kezdheti meg a versenyt.

„Egész hétvégén trükkös volt a helyzetünk, ma délelőtt már kicsit jobbak voltunk, aztán az időmérőre sikerült tovább javulnunk. De a gumik miatt volt néhány problémánk, ha megcsúszik az autó hátulja az egyik helyen, vagy alulkormányozott lesz az autó, akkor az furcsa tud lenni” – nyilatkozta Raikkönen.  

„A tesztek alapján tudjuk, hogy az ultralágy gumikat kellene legkönnyebben működésre bírni, szóval elvileg így kellett volna, hogy legyen, de számunkra nehéz volt – hiányzott a tapadás. Nem számítok arra, hogy a többi abronccsal könnyebb lenne, mert azok keményebbek. Remélhetőleg kaotikus verseny lesz, és akkor jól is kijöhetünk a dologból, de sosem lehet tudni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: