DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Az F1 100 fejese, 1. - Raikkönen és Gyulay egy szinten áll

A Formula-1 száz legbefolyásosabb személyének listáját közölte a Paddock Magazine, amelyből kiderül, kik játsszák a fő szerepeket a sport működtetésében. Az első részben a 100-61. helyezetteket vesszük sorra.

dave-ryan-direktur-manor-racing



100. Dave Ryan (A Manor csapatmenedzsere; 62 éves)

Néhány év kihagyás után tért vissza a sportba. A paddock nagy tiszteletben álló alakja, aki korábban a McLarennél dolgozott.

 

99. James Vowels (A Mercedes vezető stratégája; 36 éves)

A Mercedes nyilvánvalóan különleges képességűnek tartja, az elmúlt évek eredményei alapján pedig ki is vitathatná ezt?!

 

98. Pat Symonds (A Williams technikai igazgatója; 62 éves)

A motorsportok egyik legtöbbet megélt brit mérnöke, aki korábban a Benettonnál, a Renault-nál és a Virginnél is dolgozott.

 

97. Sonia Irvine (Az Amber Lounge tulajdonosa)

Ő indította el, és máig ő szervezi az F1 egyik legnevesebb buliját. Az egykori versenyző, Eddie Irvine testvére, aki több csapatvezetővel és pilótával is szoros barátságot ápol.

 

96. Goh Choon Phong (A Singapore Airlines ügyvezető igazgatója; 53 éves)

A Szingapúri Nagydíj és a Sauber szponzora. Úgy hírlik, hogy komolyabb szerepvállalásra készül a sportban.

 

95. James Allen (Újságíró; 49 éves)

Bizonyára a sport legnagyobb elismerésnek örvendő üzleti újságírója, az F1.com munkatársa, korábbi kommentátor.

 

94. Robert Fernley (A Force India helyettes csapatvezetője, 57 éves)

Ő Vijay Mallya jobbkeze és közeli barátja. A Force India egyik fő döntéshozója.

 

93. Gary Carey (A Diageo szponzorációs igazgatója)

A British American Tobaccótól került a Diageóhoz, miközben a szponzoráció világának minden aspektusát megtapasztalta. A hozzájuk tartozó Johnny Walker révén továbbra is folytatják együttműködésüket a McLarennel, de azóta már szerződést kötöttek a FOM-mal és a Smirnoff révén a Force Indiával is.

 

92. Subrata Roy Sahara (A Force India társtulajdonosa; 67 éves)

Az indiai Sahara befektetési vállalat alapítója. A hírek szerint kész lenne eladni a csapatban meglévő részesedését, ha a megfelelő vásárló kopogtatna.

 

91. Felipe Massa (A Williams versenyzője; 35 éves)

Az egyik leghíresebb versenyző, aki talán túl sokszor került a másodhegedűs szerepébe, de a Williamsnél láthatóan otthonosan érzi magát.

brundle-f1-ac-2015-013

90. Martin Brundle (A Sky Sports szakértője; 56 éves)

Korábbi F1-es pilóta, ma pedig elismert televíziós kommentátor.

 

89. Razlan Razali (A sepangi pálya ügyvezető igazgatója; 42 éves)

Ő vezeti azt a csapatot, amely a Malajziai Nagydíj megrendezéséért felelős. A pálya az elmúlt években elsősorban a szélsőséges időjárási körülmények miatt került vitás helyzetekbe.

 

88. Enrico Zanarini (A Media&Sport Management elnöke)

A versenyzők menedzselésében és szponzorálásában jártas specialista, a paddock egyik nagy tiszteletben álló alakja.

 

87. Katja Heim (Az F1 promótálására szakosodott KHP elnöke; 56 éves)

1985-ban megalapította a KHP vállalatot, amely a legkülönfélébb módokon igyekszik javítani a Formula-1-ben a nézői élményt. Ennek érdekében számos új információs csatornát honosított meg a sportban az elmúlt évek során.

 

86. Elena Zaritskaja (A Szocsi Autodromot birtokló Omega elnöke)

Csak nemrég kapta meg ezt a pozíciót, és egész biztosan közelről fogja figyelni a munkáját Vlagyimir Putyin, aki szívügyének érzi hazája viszonylag új F1-es versenyének sorsát.

 

85. Azad Rahimov (Azerbajdzsán Ifjúsági- és Sportminisztere; 51 éves)

Sokat tett azért, hogy valóra váljon az azerbajdzsáni F1-es futam ötlete. Az ország így újabb világméretű sportrendezvénnyel javíthatja imázsát.

 

84. Barney Francis (A Sky Sports ügyvezető igazgatója; 44 éves)

Kétszer elnyerte az FIA-tól az év legjobb közvetítőcsatornájának járó díjat. 2019-ig exkluzív jogokkal rendelkeznek az F1 élő sugárzására az Egyesült Királyságban.

 

83. Richard Sanders (A Mercedes kereskedelmi vezetője; 37 éves)

Viszonylag új tagja az F1 világának, de máris olyan szponzorokat tudott az istállóhoz vinni, mint a Hugo Boss, a BlackBerry, a Qualcomm és a Pure Storage.

 

82. Daniel Ricciardo (A Red Bull versenyzője; 26)

Még mindig a fiatalabb generációhoz tartozik, de Daniel máris a mezőny legszerethetőbb figurájává vált, emellett pedig elképesztő tehetsége is van.

 

81. David Webb (Az F1-es szponzorok felhajtója)

Zak Brown helyét vette át a támogatók bebiztosításában fő szerepet vállaló JMI vállalatnál, amely a Formula-1 legfontosabb partnere ezen a területen.

Dppi_00109010_370

80. Gerard Saillant professzor (Az F1 főorvosa; 71 éves)

Prof. Sid Watkins 2011-es visszavonulása óta ő az FIA Intézet elnöke. Korábban három évben is a francia olimpiai csapat főorvosa volt, jelenleg pedig a Francia Motorsport Szövetség tanácsadójaként is ténykedik.

 

79. János Károly király (Spanyolország korábbi királya; 78 éves)

Bernie Ecclestone barátja, aki még mindig nagy befolyással rendelkezik a Spanyol Nagydíj sorsát illetően.

 

78. Salman Bin Isa Al Khalifa sejk (A bahreini pálya ügyvezető igazgatója, 46 éves)

A koronaherceggel együtt dolgozik azon, hogy a Bahreini Nagydíj folyamatos siker legyen.

 

77. Alex Wurz (Korábbi versenyző, a GPDA elnöke; 42 éves)

A korábbi F1-es versenyző fontos szerepet játszik a pilóták érdekvédelmi szervezetének vezetőjeként.

 

76. Gyulay Zsolt (A Hungaroring Zrt. Elnöke; 51 éves)

A Magyar Nagydíj ugyan nem a legnépszerűbb, de olykor mégis a legizgalmasabb és legjobban megszervezett versenynek számít a naptárban, amiért Gyulay Zsolt és csapata rengeteget tesz.

 

75. Kimi Raikkönen (A Ferrari versenyzője; 36 éves)

Több szempontból is különleges figura, de a tehetsége vitathatatlan.

 

74. Fernando Haddad (Sao Paulo polgármestere; 53 éves)

A Brazil Nagydíj megújulásának kulcsszereplője, aki elérte, hogy a pálya szerződését meghosszabbítsák 2022-ig.

 

73. Ekrem Sami (A McLaren Marketing ügyvezető igazgatója)

Talán a sport legelismertebb marketingfőnöke napjainkban. Olyan márkákat állított már a McLaren oldalára, mint a West, a Vodafone, az ExxonMobil és a Diageo. A csapat jelenlegi nehéz időszakában a Chandon és a Sensodyne megszerzésével továbbra is remek munkát végez.

 

72. Jean-Francois Theatre (Spa-Francorchamps ügyvezető igazgatója)

Sokat tesz azért, hogy a versenyzők kedvenc pályája a megpróbáltatások ellenére is a naptárban maradjon.

 

71. Federico Bendinelli (Az Olasz Nagydíj jogi tanácsadója)

Az SIAS cég konzultánsaként övé a felelősség, hogy az Olasz Nagydíj ügyeit intézze. Monza sorsa az elmúlt években veszélybe került, és az ő munkája is kellett ahhoz, hogy máig a naptárban maradjon.

 Dppi_00115011_520

70. Adrian Newey (A Red Bull Racing technikai vezetője; 57 éves)

Az F1 legendás főtervezője, de ma már kevésbé vállal részt a csapat életében, ehelyett más projektekre koncentrál.

 

69. Al Tareq Al Ameri (Az abu dhabi pálya ügyvezető igazgatója; 36 éves)

Abu Dhabi a szezon egyik legfontosabb versenyévé vált azáltal, hogy megszerezte az utolsó futam helyét a naptárban. Az Abu Dhabi Motorsport Management több pénzt költött a pályára, mint bármely más ország a sajátjára, ami meg is látszik.

 

68. Eric Boullier (A McLaren versenyigazgatója; 42 éves)

A Lotus korábbi csapatvezetője gyorsan megtalálta a helyét a McLarennél. Kedvelt és elismert személy a paddockban.

 

67. Bobby Epstein (A Circuit of the Americas elnöke)

Kulcsszerepet játszott abban, hogy az F1 visszatérjen az USA-ba. A pénzügyi nehézségek ellenére is helye van a sportnak az államokban, Bobbynak pedig erről eddig sikerült is meggyőznie Ecclestone-t.

 

66. Patrick Allen (Silverstone ügyvezető igazgatója)

Annak a futamnak a sorsát egyengeti, amelyet a legtöbb csapat hazai versenyének tekint a pályához közel található főhadiszállása miatt.

 

65. Michael Roche (A Szingapúri Nagydíj ügyvezető igazgatója)

Ő felel a szingapúri futam megrendezéséért, amely az F1 első éjszakai versenyeként komoly presztízsnek örvend. Látványos körítése miatt nehéz elképzelni, hogy a futam valaha is kikerülhet a naptárból.

 

64. Franz Tost (A Toro Rosso csapatvezetője; 60 éves)

Évek óta ő vezeti a Red Bull második csapatát, és noha a parancsokat gyakran ő is fentről kapja, a fiatal pilóták kinevelésében fontos szerepet vállal.

 

63. Michel Boeri (A Monacói Autóklub elnöke; 74 éves)

A naptár leghíresebb nagydíjáért felel. A pályán már 1929 óta versenyeket rendeznek, amelyeket mindig is a csillogás jellemezte.

 

62. Matteo Bonciani (Az FIA kommunikációs igazgatója)

Az FIA arca és szóvivője az F1-es hétvégéken.

 

61. Jenson Button (A McLaren versenyzője, a GPDA igazgatója; 36 éves)

Napjaink F1-ének igazi úriembere. Két lábbal áll a földön, hiszen nagyon hosszú utat kellett bejárnia, hogy felérjen a csúcsra. Első győzelmét 2006-ban szerezte, majd három évvel később világbajnok lett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: