DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hamilton a legjobb, furcsa defektek a piros zászlós edzésen

Nico Rosberg és Jenson Button defektje miatt intették le néhány perccel korábban az első monacói F1-es szabadedzést. Hamilton, Rosberg és Vettel a leggyorsabb, Massa összetörte a Williamst.

A szabadedzések Monte-Carlóban hagyományosan csütörtökön zajlanak le – a pénteki nap szünet –, a 2016-os versenyhétvége első tréningje 10 órakor vette kezdetét. Monaco egyik különlegessége idén, hogy versenykörülmények között itt mutatkozik be a Pirelli újonnan fejlesztett ötödik keveréke, az ultralágy abroncs.

A gyári Mercedesek nem pazarolták az időt: rögtön a lila jelzésű gumival léptek pályára, hogy minél előbb elkezdjék az adatok gyűjtését az újdonságról. Lewis Hamilton és Nico Rosberg is 1:20-at durrantott első nekifutásra, amelyet az etap végéig Hamilton 1:16.5-re csökkentett. Összehasonlításként: az első negyedórában rajtuk kívül pályára hajtó néhány versenyző legfeljebb 1:19 közepét produkált. Jelzésértékű a versenyre, hogy az ultralágy gumik meglepően sokáig bírták, Hamilton kapásból 12 körös etapot tett meg.



Még az első fél óra előtt megtörtént a hétvége első balesete: Felipe Massa az első kanyarban veszítette el az irányítást, és oldalról a gumifalnak csapódott. Az autó mindkét kereke kitört, virtuális biztonsági autót rendeltek el a roncsok eltakarításáig.

Lewis Hamilton köre addig volt különösen meggyőző, amíg a Red Bullra is felkerültek az ultralágy abroncsok: a továbbfejlesztett Renault-motort használó Daniel Ricciardo Massa ütközését követően 176 ezredmásodpercre megközelítette a britet. A pálya végén Ricciardo egy alkalommal felmutatta középső ujját, a rádióban pedig a „mekkora *** fickó” üzenet hangzott el, azonban nem derült ki, kire ennyire dühös az ausztrál.

Az edzés felénél a Mercedesek váltották egymást az élen, rövid időre Nico Rosbergé volt a legjobb eredmény, majd Lewis Hamilton ugrott vissza az első pozícióba, 1:15.5-re faragva a leggyorsabb időt, ami már csak fél másodperccel maradt le a 2015-ös pole-pozíciótól. Massához hasonlóan egyszer Hamilton is elmérte az első kanyart, de füstölgőt fékezve meg tudott állni a korlátig.

Lewis Hamilton 1:15:537-es köre maradt az edzés legjobbja a tréning végéig, amely piros zászlóval következett be. A 101 ezredmásodperccel lemaradó Nico Rosberg és Jenson Button is defektet szenvedett, egy felugró csatornafedélre hajtottak rá, amely Button első szárnyában szintén károkat okozott., a pályát teleszórva törmelékkel. A Mercedes az edzésen minden egyes körén ultralágy abroncsokat használt: a keverék Sebastian Vettel autójára is felkerült, aki a Ferrarival végül harmadik helyet hozott Daniel Ricciardo és az új motort még nem használó Max Verstappen előtt.

Hatodik helyen fejezte be Verstappen elődje, a Toro Rossóba visszafokozott Danyiil Kvjat. 0,8 másodperces lemaradásához mindenképp hozzá kell tenni, hogy ő már szuperlágy gumin érte el 1:16.4-es körét. A két Force India, a csapattársától jelentősen elmaradó Kimi Raikkönen és Carlos Sainz követte őt a legjobb tíz között.

A 11. helyezett Valtteri Bottas teljesítette a legtöbb kört, 44-et az egyetlen talpon maradt Williamsszel, Felipe Massa nem tért már vissza a pályára. A brazil mellett Esteban Gutierrez vérzett még el az edzésen, ő azonban műszaki hiba miatt állt meg a pályán. Jolyon Palmer a pálya egy pontján két kerékkel érintette a falat, de az autó megúszta sérülés nélkül.

Az első szabadedzés eredménye:

 

Versenyző

Autó

Köridő

Hátrány

Körök

1.

Lewis Hamilton

Mercedes

1:15.537

-

31

2.

Nico Rosberg

Mercedes

1:15.638

0.101

39

3.

Sebastian Vettel

Ferrari

1:15.956

0.419

26

4.

Daniel Ricciardo

Red Bull/Renault

1:16.308

0.771

29

5.

Max Verstappen

Red Bull/Renault

1:16.371

0.834

30

6.

Danyiil Kvjat

Toro Rosso/Ferrari

1:16.426

0.889

37

7.

Nico Hulkenberg

Force India/Mercedes

1:16.560

1.023

34

8.

Sergio Perez

Force India/Mercedes

1:16.697

1.160

28

9.

Kimi Raikkönen

Ferrari

1:16.912

1.375

24

10.

Carlos Sainz

Toro Rosso/Ferrari

1:17.130

1.593

39

11.

Valtteri Bottas

Williams/Mercedes

1:17.562

2.025

44

12.

Romain Grosjean

Haas/Ferrari

1:17.599

2.062

33

13.

Fernando Alonso

McLaren/Honda

1:17.838

2.301

27

14.

Esteban Gutierrez

Haas/Ferrari

1:17.909

2.372

25

15.

Jenson Button

McLaren/Honda

1:17.920

2.383

26

16.

Felipe Nasr

Sauber/Ferrari

1:18.187

2.650

29

17.

Kevin Magnussen

Renault

1:18.274

2.737

34

18.

Marcus Ericsson

Sauber/Ferrari

1:18.301

2.764

33

19.

Felipe Massa

Williams/Mercedes

1:18.746

3.209

10

20.

Jolyon Palmer

Renault

1:18.871

3.334

22

21.

Rio Haryanto

Manor/Mercedes

1:20.528

4.991

28

22.

Pascal Wehrlein

Manor/Mercedes

1:20.868

5.331

25

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: