Rendkívül optimista kijelentéseket tesznek a Red Bullnál, mióta Max Verstappen megnyerte a Spanyol Nagydíjat – a csapatnál úgy érzik, megvan a potenciál az autóban. Daniel Ricciardo nemrégiben elmondta, úgy érzi, Monacóban is van esélyük a győzelemre, most pedig Christian Horner csapatfőnök nyilatkozott úgy, hogy néhány pályán már idén le szeretnék győzni a Mercedest.

Horner elmondta, egyáltalán nem alaptalan szándékuk, hogy az élmezőnyben harcoljanak a szezon második felében. „Meg kell dicsérnem a TAG Heuer motorpartnerünket, remek munkát végeztek azért, hogy előrébb léphessünk, és azt hiszem, a következő versenyekre vonatkozó terveinket látva optimizmusra van okunk. Ha így haladunk, akkor minden hétvégén versenyezhetünk legalább a Ferrarikkal, aztán remélhetőleg felzárkózhatunk a Mercedeshez is néhány pályán.”
Ricciardo Barcelonában teszteli a Renault továbbfejlesztett motorját, amellyel eddig rendkívül elégedett, és szíve szerint már Monacóban pályára vinné éles körülmények között. „Meglátjuk, hogy alakul a teszt, de ha van rá esély, hogy még versenyképesebbek legyünk Monacóban, akkor természetesen magunkkal visszük oda. De ez a Renault döntése lesz, nem a miénk. Mi elvégezzük a tesztet, aztán ők fogják megnézni a számokat.”