DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Mit akar elérni Verstappen harmadik évében?

A 18 éves hollandnak kiforrott elképzelése van egy F1-es pályafutás ívéről: az első szezon a tanulásé, a második a teljesítésé, a harmadik pedig a dobogókért való harcé.

A mezőny legnagyobb ígéretnek tartott tagja, Max Verstappen második szezonját tölti a Toro Rosso színeiben: apja, az egykori szintén F1-ben versenyző Jos Verstappen már kijelentette, még egy idény erejéig biztosan nem marad a középcsapatnál, helyette jövőre a bajnokság egyik topalakulatánál láthatjuk viszont. Verstappennek, aki legutóbbi 10 versenyéből 9-en pontot szerzett, konkrét elképzelése van a következő évről: dobogós helyeket akar gyűjteni.

„Természetesen a jövő évben pódiumokért szeretnék harcolni. Jelenleg azonban csak erre a szezonra fókuszálok” – mondta Verstappen a motorsport.com-nak. Apjától eltérően azt sem jelentette ki, hogy biztosan csapatot fog váltani 2016-ban. „Talán megtörténhet, nem tudhatod. Számomra a legfontosabb az, hogy erre a szezonra összpontosítsak. A jövőt tekintve szintén minden nagyon pozitív, boldog vagyok, és ez az oka, amiért ezt a szezont helyezem előtérbe, a végén pedig majd meglátjuk, mit hoz a következő.”



A Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost úgy gondolja, egy versenyzőnek három tanulóévre van szüksége, amíg mindent elsajátít a Formula-1-ről. Verstappennek más elképzelése van az első szezonok menetéről:

„Az alapvető dolgokat egy F1-es autó vezetéséről az első évedben meg kell értened. A második év arra való, hogy teljesíts, a harmadikban pedig már a dobogókért kell harcolnod, én így látom. Ha olyan csomagunk lenne, mint a Mercedesnek, már versenyeket nyernénk. Akkor nem is az autó megértése lenne a lényeg, mert tudod, hogyan menj gyorsan. Ha a megfelelő csomag van körülötted, nagyon gyors kört fogsz megtenni. Csak jó autóra van szükséged, és már kész is vagyunk” – beszélt arról Verstappen, hogy a versenyző fejlődése mellett a technika szintbeli ugrása is elengedhetetlen, hogy a harmadik szezonban elérhetők legyenek a dobogók.

„Végeredményben úgy gondolom, sokat megtanulsz az első szezonodban, azt hiszem, tanulás szempontjából az a legfontosabb a Formula-1-es pályafutás során. Onnantól állandóan kis lépéseket kell megtenned, természetesen. Minden szezonban tanulsz, még Jenson Button is tanul. A legkritikusabb azonban az első év.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: