DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Hogyan áll a motorokkal Lewis Hamilton?

A brit versenyző erőforrása meghibásodott az F1-es Kínai Nagydíjon, a Mercedes azonban gyorsan kijavította a problémát, az egység pedig tartalék lesz Oroszországban.

Lewis Hamilton az utolsó rajthelyről indulva végzett hetedikként Sanghajban – a mezőny végéről való start oka motorhibája volt az időmérő edzés elején, az egyik energia-visszanyerő egység, az MGU-H adta meg magát. A versenyen ezért egy teljesen új erőforrást használt, amely Szocsiban is az autójában lesz, a meghibásodott darabot pedig visszaküldték a csapat angliai bázisára. Ennek további sorsáról számolt be a csapat Orosz Nagydíjat megelőző sajtóközleménye.



„A kérdéses erőforrás csütörtök reggel a korai órákban tért vissza Brixworthbe, a meghibásodás vizsgálata pedig azóta minden percben zajlik. Az MGU-H-t szétszerelték, a gyanú szerint a problémát a szigetelés jelentette. A turbófeltöltőt kicserélik az olajszivattyúkkal egyetemben, miután törmeléket találtak az olajrendszerben. Miután a javítások megtörténtek, ez az erőforrás továbbra is a készletben marad, és Szocsiba utazik tartalékként” – áll a sajtóanyagban.

A Mercedes közleménye alapján tehát Hamilton készletéből egy MGU-H-t és egy turbófeltöltőt húzhatunk ki – a maradék négy komponens, köztük a legfontosabb, a belsőégésű motor érintetlen maradt a tartalékba helyezett hajtásláncban. A 21 versenyből álló szezon során mind a hat komponensből öt-öt darab használható fel a szabályok értelmében.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: