DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Mekkora az esély egy újabb Perez-dobogóra?

A két évvel ezelőtti Bahreini Nagydíj emlékezetes marad Sergio Perez számára: itt szerezte meg első dobogóját a Force Indiával. Úgy véli, a gumikopás határozhatja meg a végeredményt.

A 2014-es, első éjszakai Bahreini Nagydíjon, amely Lewis Hamilton és Nico Rosberg emlékezetes csatáját hozta, Sergio Perez ért célba a harmadik pozícióban – mindössze harmadik versenye volt ez a Force Indiával, amely története folyamán másodszor végzett a legjobb három között. Az idei év nem indult erősen a mexikói számára, miután Ausztráliában csupán 13. pozícióban ért célba, ezért bízik benne, hogy korábban szerencsés pályája javulást hoz számára.

„Ausztráliában nem azt az eredményt értem el, amit reméltem, ezért jobb kimenetelben bízom Bahreinben. A rossz rajt tönkretette a legutóbbi versenyem, mivel különböző stratégián levő autók közé ragadtam, ahonnan nem tudtam felzárkózni. A szezon azonban hosszú, és lehetőségem van rá, hogy Bahreinben visszakerüljek a pontszerző helyekre” – mondta Perez, aki Szahírban eggyel kevesebb szabadedzést fog teljesíteni, mivel péntek délelőtt átengedi autóját a tartalékpilóta Alfonso Celisnek.



„Bahreinben sosem unalmas a verseny, a rajongók jól fognak szórakozni. A hosszú egyenesek és erőteljes féktávok jót tesznek az előzéseknek, a hosszú kigyorsítások viszont megterhelik a hátsó gumikat. A kopás kulcstényező lehet a verseny végkimenetele szempontjából. A pálya sokat változik a nagydíj folyamán, ahogy az autók kisöprik a homokot és a port, amit a szél behordott.”

„Nagyon jó emlékeim vannak Bahreinből” – idézte fel az említett két évvel korábbi versenyt Perez. „A 2014-es futam fantasztikus volt, az első dobogómat ünnepeltem a csapattal. Magabiztos vagyok, hogy idén újra erősek lehetünk, és megszerezhetjük a pontokat, melyeket kihagytam Ausztráliában. Melbourne-ben is sok pozitívum volt, amire építhetünk, mint az erős kvalifikációs sebességünk és versenytempónk. A csapat remek munkát végez a gyárban, néhány érdekes új alkatrészt kaphatunk, ezért magabiztos vagyok.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: