DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Késni fog az új időmérős szabály?

Az F1 mindenható ura, Bernie Ecclestone úgy véli, nem fogják egyből bevezetni a kiütéses rendszerű kvalifikációs sémát - a 85 éves brit azt is elmondta hogy miért.

Ahogyan kedden mi is hírt adtunk róla, az F1-es Stratégiai Csoport és az F1-es Bizottság keddi ülésén határozat született arról, hogy az időmérő edzések komoly változáson mennek keresztül az idei évben. Az eddigi sztenderd helyett nem minden etap végén esik majd ki bizonyos számú versenyző, hanem az adott szakasz alatt folyamatosan, másfél percenként hullanak ki a leglassabbak.

Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója úgy gondolta, hogy az egész mögött Bernie Ecclestone áll, noha eredeti tervét, a fordított rajtrácsot leszavazták. Most a sportág kereskedelmi jogainak tulajdonosa is megszólalt - Ecclestone szerint az FIA terve nem fog egyből megvalósulni, és a tervezett Ausztrál Nagydíjnál később vezetik majd be az új kvalifikációs rendszert.



„Az új időmérős szisztémát nem fogják most bevezetni, mert nincs elég idő arra, hogy mindennel elkészüljünk” - nyilatkozta Ecclestone a The Independent című lapnak. „Már a szezon kezdetétől akarják, de nem tudjuk időben befejezni a szoftver munkálatait, így talán Spanyolországban mutatkozhat majd be az új rendszer. Ausztráliában még a régi időmérőt láthatjuk, hiszen az új szoftvert használatra késszé kell tenni.”

„Azon munkálkodom, hogy összezavarjam a rajtrácsot, így például azzal, hogy nem az a srác fog az élről rajtolni, aki a leggyorsabb volt a kvalifikáción. Hiszen miért is venne vissza a futamon, ha a leggyorsabbnak bizonyult az időmérőn? Kis dolgokat akartam elérni. Szerintem a mostani formátum remek, csak annyit akartam, hogy aki pole-t szerez, vagy megnyerte a legutóbbi versenyt, annak az idejéhez adjanak hozzá valamennyit, így a futamon át kellene verekednie magát az egész mezőnyön. Ez izgalmas versenyeket teremtene” - tette hozzá Ecclestone.

A brit azonban hozzátette, hogy a csapatok nem akartak fordított rajtrácsot. „Millió dolgot tehetnének, de nem igazán értenek hozzá. Sajnos nem lehet egyedül kitalálni semmit, mert ahhoz, hogy megszavazzák, a bizottságnak és a csapatoknak is hozzá kell járulniuk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: