DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Bottast megzavarták a pletykák

A Williams F1-es csapatának finn sztárpilótája, Valtteri Bottas egy interjúban elmondta, hogy megnehezítették az életét az átigazolásáról szóló pletykák – de a jövőben talán könnyebben kezeli majd őket.

A Williams saját nevelésű versenyzője, Valtteri Bottas egy tanulóévet követően 2014-ben valósággal berobbant a Formula-1 élmezőnyébe, miután számos dobogót szerzett, s az igen gyenge formában szereplő Kimi Raikkönen helyével is szóba hozták őt.

bottas_int_cs



A 26 esztendős pilóta viszont végül maradt a Williamsnél, akárcsak az idei szezonra, pedig a nyáron szintén sok szó esett arról, hogy a finn a Ferrarinál folytathatja karrierjét. A finn Ilta Sanomatnak nyilatkozva Bottas elárulta, hogy a tavalyi szezonban megzavarta őt a jövőjéről szóló számos pletyka és szóbeszéd, majd hozzátette:

„Valójában a Formula-1-ben sokkal többről van szó, mint a vezetésről. De talán most már könnyebben kezelném ezt a helyzetet, mint korábban” – nyilatkozta Bottas, majd amikor megkérdezték, hogy véleménye szerint ez-e a sportágban tapasztalható legrosszabb jelenség, így felelt:

„Nos, talán igen. Én viszont egy sportember vagyok, szeretem a sportot, szeretek vezetni és szeretnék világbajnok lenni. Ez pedig hozzátartozik a dolgokhoz...”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: