DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Palmer: Maldonado nem volt olyan rossz

Pastor Maldonado ugyan elveszítette F1-es versenyzői ülését a Renault kései döntésének értelmében, de a pár hónapig csapattársának tűnő Jolyon Palmer most a venezuelai védelmére kelt.

Hivatalos indoklást nem tett közzé a csapat a Lotusszal az idei évre is szerződéssel rendelkező Maldonado menesztésével kapcsolatban, noha a háttérben a szponzoráció körüli bonyodalmakra hivatkoznak. Eközben persze biztosan az is szerepet játszott a döntésben, hogy a venezuelai igencsak rossz hírnévre tett szert az F1-es paddockban az elmúlt öt év során, köszönhetően erős balesetezési hajlamának és költséges hibáinak, ez a negatív hírverés pedig egyáltalán nem hiányzott a sportban a lábát újra megvetni készülő Renault-nak.

Dppi_00115014_086



És bár a közvéleményben tényleg nem a legpozitívabb kép él Maldonadóról, a vele a Lotusnál már tavaly együttdolgozó Palmer szerint az emberek hajlamosak már csakis a rosszat látni az F1-es dobogó tetejét is megjárt pilótában.

„Nem rossz versenyző ő. Bajnok lett a GP2-ben, és ne feledjük, hogy még egy nagydíjat is nyert. Az előző szezonban is nagyon sokszor Romain Grosjean közelében autózott, a különbséget főként az jelentette, hogy fontos pillanatokban vétett hibákat. Emiatt került Romain egyértelmű előnybe” - elemezte a helyzetet Palmer, aki a tavalyi tesztpilótai szerepköre után lép előre idén versenyzővé.

Azt illetően persze neki sincsenek illúziói, hogy frissen bejelentett csapattársa, Kevin Magnussen ellen jobban meg fog izzadni, mint Maldonado ellen kellett volna.

„Szerintem azért Kevin erősebb, folytonosabb kihívást fog jelenteni számomra. Ő és Jenson igazán kiegyenlített csatát vívtak a McLarennél, így már ismert viszonyítási pont lesz számomra” - mondta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: