Steward
Gellérfi-Csizmadia Gergő
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2016. május 31. kedd
F1

Vettel keres legjobban a mezőnyben

Újra összegyűjtötték az F1-es pilóták fizetéseinek ranglistáját. Vettel, Hamilton és Alonso hármasa kiemelkedik a többiek közül, közöttük azonban szoros a helyzet.

Mindenkit érdekel, mennyit keresnek a Formula-1-es pilóták, és ki a legjobban fizetett közülük, száz százalékban hiteles listát azonban sehol nem találhatunk a versenyzők béreiről. A thisisf1.com különböző források alapján állította össze az F1-esek rangsorát kereset alapján, figyelembe véve az alapfizetést és a teljesítmény alapján változó bónuszt.

Mivel a bónuszok az eredmény tükrében változnak, sok esetben pedig azt sem lehet bizonyosan tudni, mekkora a maximálisan megszerezhető bónusz, nehéz megállapítani, egyáltalán melyik pilóta kereshet legjobban 2016-ban. Sebastian Vettel és Lewis Hamilton alapbére 30 és 31 millió dollár: utóbbi maximum 10 millióban részesülhet bónuszként.

Mivel azonban Vettel első évében, 2015-ben 50 millió eurót kapott fixen kézhez, valószínűsíthető, hogy ha a bónuszokat beleszámítjuk, a következő két évben is ehhez közelíthet maximális fizetése. A thisisf1 ez alapján őt tette a lista elejére. Fernando Alonso minden bónusszal együtt majdnem ugyanannyit kereshet, mint Lewis Hamilton, csakhogy az ő esetében valószínűtlen, hogy sokat megkap az eredményekkel arányos extrákból.

Versenyző

Csapat

Évi fizetés (dollár)

1. Sebastian Vettel

Ferrari

30 m alap + bónusz

2. Lewis Hamilton

Mercedes

31 m alap + max. 10 m bónusz

3. Fernando Alonso

McLaren

max. 40 m bónusszal

4. Kimi Raikkönen

Ferrari

28 m

5. Nico Rosberg

Mercedes

15,5 m

6. Jenson Button

McLaren

13 m

7. Felipe Massa

Williams

5 m

8. Nico Hülkenberg

Force India

5 m

9. Romain Grosjean

Haas

4,5 m + bónusz

10. Daniel Ricciardo

Red Bull

4 m

11. Valtteri Bottas

Williams

2,5 m

12. Esteban Gutierrez

Haas

2 m

13. Sergio Perez

Force India

2 m

14. Pastor Maldonado

Renault

1,5 m

15. Jolyon Palmer

Renault

900 000

16. Danyiil Kvjat

Red Bull

850 000

17. Max Verstappen

Toro Rosso

650 000

18. Carlos Sainz

Toro Rosso

650 000

19. Felipe Nasr

Sauber

450 000

20. Marcus Ericsson

Sauber

450 000

Olvastad már?