DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Tényleg jobb autót épített a Haas a Ferrarinál?

Gene Haas, az újonc amerikai F1-es csapat tulajdonosa tavaly év végén azt nyilatkozta, hogy Kannapolisban/Banburyben jobb autót építettek 2016-ra, mint a Ferrari.

Valóshoz közelítő adatokkal csak az első gyakorlások szolgálnak majd, de az igazság pillanata csak március közepén jön majd el, amikor immár versenyhelyzetben fognak felbőgni az F1-es gépek erőforrásai. Addig marad a spekuláció, és ami azt illeti, Gene Haas adott némi csámcsognivalót a médiának, még a tavalyi szezon végéhez közeledve.



Az amerikai üzletember azt mondta ugyanis, hogy eltérő karosszéria-tervezési filozófiájuknak köszönhetően több szegmensben is jobb autót építettek erre a szezonra az őket motorokkal és technikai támogatással ellátó Ferrarinál. A Haas bejáratos a maranellói szélcsatornába is, így szinte minden feltétel adott ahhoz, hogy már első megmérettetésüktől kezdve versenyképes konstrukcióval álljanak rajthoz.

Günther Steiner azonban a formula1.com-nak adott nyilatkozatában tisztázta a helyzetet, és elmondta, Haas szavait félreértették, hiszen ő csak arra gondolt, milyen sokat dolgoztak első „gyermekükön” tengeren innen és tengerentúlon egyaránt. „Gene azt úgy értette, hogy másképpen tervezzük a karosszériát, mint a Ferrari, ezért több időbe került” - mondta Steiner.

„Az viszont tény, hogy jelenleg csak találgatni tudunk arról, hogy ki hol áll. Mindenki fejleszti az autóját, és talán többet fogunk tudni a teszteket követően, de komolyabban semmit sem, amíg pályára nem lépünk majd Melbourne-ben” - tette hozzá a Haas csapatfőnöke.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: