DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Nem készül el időben a Sauber versenygépe

A Sauber F1-es csapata nem fedi fel 2016-os autóját az első teszten, ugyanis már biztosra mondható, hogy nem fognak elkészülni vele – erősítette meg az istálló.

A csapat csupán a szezon előtti második teszten, Barcelonában küldi pályára legújabb konstrukcióját, addig pedig – a februári gyakorlásokon –a 2015-ös versenygép továbbfejlesztett változatát fogják használni a versenyzők. Az, hogy korábban a versenynaptárban módosítások történtek (előrébb hozták az Ausztrál Nagydíjat), valamint az, hogy a tesztek pontok időpontjai is későn derültek ki, jelentősen befolyásolták a csapat szezon eleji terveit.

 Sauber



A Sauber úgy számolt, hogy az eredetileg március elejére tervezett első tesztre elkészíti legújabb, 2016-os versenygépét, azonban a naptár borulására nem tudnak reagálni azzal, hogy felgyorsítják a munkálatokat. A csapat tehát továbbra is ragaszkodik korábbi terveihez, melyek szerint március elejére fognak elkészülni a C35-ös konstrukcióval. Az istálló egyik szóvivője megerősítette, a februári teszten 2016-os festéssel, ám korábbi technikával tesztelnek majd.

Habár a mezőny jelentős része már februárban bemutatja autóját, a Sauber így csak március 1-jén fedi fel és küldi pályára az új autót. A hinwiliek számára nem ez az egyetlen rossz hír mostanában, hiszen sajtóértesülések szerint újabb per elé nézhetnek: a Neue Zürcher Zeitung úgy tudja, ezúttal Adrian Sutil perelte be az istállót, amiért szerződést szegtek és nem adtak számára versenyzői ülést 2015-ben. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: