DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Magnussen az „öregek” helyére pályázik

A közelgő visszavonulási hullám juttathatja vissza az F1-be azt a Kevin Magnussent, aki lassan két éve egy remek dobogóval mutatkozott be a száguldó cirkuszban, most viszont hiába keresi a helyét...

A 2014-ben egészen jó újoncévet teljesítő, a tavalyi esztendőt pedig a McLaren tartalékjaként töltő Kevin Magnussen számára idén nem jut hely a királykategóriában, így minden bizonnyal más szériákban fog próbálkozni – valószínű alternatívaként merült fel például a DTM a sajtóban.

magnussen_aus_cs



„Úgy hiszem, hogy ismét autóba ülhetek és versenyezhetek majd, ez a célom” – mondta a 23 éves dán versenyző az Ekstra Bladet című lapnak, majd így folytatta: „Nehéz megmondani, pontosan mi lesz, az viszont biztos, hogy minden tőlem telhetőt megteszek majd” – mondta Magnussen, akinek azt a kérdést is nekiszegezték, hogy a jelenlegi idősebb generáció (Raikkönen, Button, Alonso, Massa) közelgő visszavonulása megnyithatja-e előtte a visszautat a királykategóriába.

„Hamarosan olyasmi történik majd, amire már egy ideje nem volt példa, hiszen valószínűleg jó néhány versenyző visszavonul a Formula-1-ből, szóval minden bizonnyal fontos lesz, hogy a sportág közelében maradjak” – válaszolta erre a még mindig 23 esztendős dán pilóta, aki konkrét célpontot viszont nem kívánt megjelölni egyelőre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: