DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Alonso: Nem vagyok időzített bomba

A spanyol pilóta Mark Webber kijelentésére reagált így: az ausztrál ex-F1-es szerint Alonso valóban képes lenne egy évet kihagyni, ha a McLaren az első tesztnapok után sem tűnik versenyképesebbnek.

A szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj helyszínén kavarta fel az állóvizet Ron Dennis azon kijelentése, hogy Fernando Alonso számára még az a lehetőség is fennáll, hogy kihagyja a 2016-os idényt, amennyiben a McLaren-Honda küszködése az első téli teszteken is kitartana. A kétszeres világbajnok előbb úgy nyilatkozott, hogy nem is érti főnöke felvetését, majd később beismerte, hogy valóban szóba került ez hónapokkal korábban, most viszont határozottan az a célja, hogy ott legyen a Formula-1-es mezőnyben a következő idény során is.

Alonso_AbuDhabi_McLaren



A helyszínen tartózkodó Mark Webber, aki a múlt hétvégén világbajnok lett a hosszútávú versenyzés világában, azonban úgy véli, nagyon is reális forgatókönyv, hogy Alonso kihagyhat egy évet: „Szerintem ő egy időzített bomba. Adjunk neki két-három napot az autóban, s ha az nem lesz versenyképes, akkor úgy vélem, ki fog hagyni egy évet” – nyilatkozta az ausztrál a BBC-nek.

Természetesen a spanyol válasza sem váratott sokáig magára: amikor arról kérdezték az újságírók, hogy Webber állításának megfelelően időzített bombának tartja-e magát, a rutinos versenyző a korábbi években tanúsított higgadt magatartására utalva cáfolta ezt:

„Nem gondolnám. Tisztában vagyok a helyzettel, és tény, hogy volt némi frusztráció néhány versenyen az évad során. De mindig rendkívül nyugodt és pozitív maradtam. És ez nem csak az idei évre igaz, hanem az elmúlt hét-nyolc szezonra. Voltak drámai futamok, előfordult, hogy stratégiai hiba következtében az utolsó versenyen buktuk el a vb-címet, de mégsem robbantam fel, mint egy bomba” – idézi Alonso szavait a motorsport.com. A McLaren pilótája azt is hozzátette, hogy más versenyzők sokkal inkább viselkednek időzített bombaként – némileg utalva a Lewis Hamilton és Nico Rosberg közötti sapkadobálós incidensre Austinból.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: