DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Tempója és hozzáállása miatt méltatta Piastrit a McLaren

Andrea Stella csapatfőnök szerint az ausztrál pilóta az F1-es Miami Nagydíjon ismét bizonyította képességeit és azt, hogy jó csapatjátékos.

Bár Lando Norris győzelme elvitte a show-t a McLarennél a hétvégi Formula-1-es Miami Nagydíjon, a Carlos Sainzcal történt ütközésig – amely miatt végül pontot sem szerzett – Oscar Piastri is jó versenyt futott vasárnap, sokáig a második helyen haladt Max Verstappen mögött, megelőzve a Ferrarikat. Pedig az ausztrál csak az MCL38-ashoz érkező újítások egy részét kapta meg, nem a teljes csomagot, ellentétben Norrisszal.

Éppen ezért is gondolja úgy a wokingiak F1-es csapatvezetője, Andrea Stella, hogy Piastri is remekül teljesített Miamiban: „Úgy gondolom, Oscar úgy zárja ezt a hétvégét, hogy még jobban tudatában van az erősségeinek versenyzőként. Azt nagyjából tudtuk már, hogy milyen gyors egy körön. Vegyük figyelembe, hogy nem kapta meg a teljes fejlesztési csomagot.”

GP2406_152349_67A5586_resize



„És hadd méltassam Oscart: a Landóhoz képesti lemaradása az időmérőn kisebb, mint a kétféle csomagból eredő különbség. Úgyhogy tényleg igen erős teljesítménnyel állt elő egy körön olyan nehéz körülmények között, mint amivel mindenki szembesült a lágy gumikon.”

Stella Piastri versenytempóját is méltatta, annak ellenére, hogy a brittel ellentétben ő nem volt gyorsabb Verstappennél – viszont a Charles Leclerc elleni futam eleji manővere a későbbi győztest is megihlette:

„A teljesítménye a futamon ismét roppant erős volt. Lando valami nagyon szépet mondott nemrég. Azt mondta, hogy miután látta, hogy Oscar megelőzött egy Ferrarit, úgy érezte, hogy ’wow, ma tényleg jók vagyunk!’. Úgyhogy ez Lando számára is felismerést jelentett. Oscar pedig erős tempót tudott tartani az első etapban. Szóval szerintem azzal a meggyőződéssel zárhatja a hétvégét, hogy különösen versenytempóban javított. Úgyhogy erős helyzetben van.”

GP2406_153529_U1A1967 1_resize

Jól kezelte a részleges fejlesztési csomagot

Stella azt is kiemelte a másodéves versenyző kapcsán, hogy azzal újfent bizonyította, hogy milyen jó csapatjátékos, hogy jól fogadta, hogy ő csak a fejlesztési csomag egy részét kapta meg:

„Amikor mondtam neki, hogy az új oldaldobozt és padlólemezt Landónak adjuk, a szíve mélyén egyértelműen nem volt a legboldogabb. De nem nehezítette meg ezt a döntést, egyszer sem kérdezte meg, hogy miért. Megértette az okokat, és egyből támogató volt, ahogy a környezete is” – fogalmazott a McLaren főnöke.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: