DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Ezért nem taktikázhatott másképpen Hamilton

Lewis Hamilton már az F1-es Brazil Nagydíj alatt kifejezte frusztrációját amiatt, hogy képtelen Nico Rosberg közelében autózni, és a csapat sem segíti őt az előzésben. Toto Wolff elmagyarázta, hogy mi volt ennek az oka.

A brit ugyan az első kiállások után veszélyes közelségbe került élen haladó csapattársához, ám az interlagosi pálya kanyargós középső részén a káros légáramlatok miatt többnyire nem tudott szorosan mögötte maradni, így előzésre nem került sor kettőjük csatájában. Hamilton kérte a csapatot rádión, hogy engedjék meg neki egy alternatív taktika használatát, amivel esetleg kicselezhetné Rosberget, a Mercedesnél azonban az egyenlőségre törekedve nem mentek bele abba, hogy eltérő gumikeveréket tegyenek fel a két autóra valamelyik kiállás során.

Dppi_00115019_824



„2013 óta ugyanazon alapelveket alkalmazzuk a stratégiánkban, ami jól is működik a csapat számára, így nem fogunk rajta változtatni” - lohasztotta le a jövőbeli taktikai csatákban bízók lelkesedését Toto Wolff, a Mercedes üzleti ügyvezetője.

„Az autóban ülő versenyző nem látja az összképet, de teljesen érthető, ha olykor túláradnak az érzelmei. Ugyanis igazi házőrzőket szerződtettünk, és nem is akarunk kiskutyákat látni. Néha ugyan emiatt feszültté válik a hangulat, de ez így rendben is van, hiszen azt is szeretnénk, hogy igazi vadászkutyaként viselkedjenek.”

Mérnöke a futam alatt azt mondta Hamiltonnak, hogy egyedül az a lehetőség áll előtte, ha utolsó előtti etapját hosszabbra nyújtja, így az utolsó körökben frissebb gumikkal támadhatna, de végül a Mercedes ezt a lehetőséget is elutasította, mivel ez akár pozícióvesztéssel is járhatott volna a brit számára Wolff szerint az a legjobb, ha továbbra is a bokszutcában ülő személyzet dönt a taktikáról a versenyzők helyett.

„Viszonylag kis előnnyel rendelkeztünk a Ferrarival szemben, így sokkal biztonságosabb volt, ha leutánozzuk az ő kiállásaikat. [A Hamiltonnak vázolt javaslat] tíz másodperccel lassabb taktika volt, ami veszélybe sodorta volna a második helyezését Sebastiannal szemben. Így teljesen kizárt volt, hogy azt használja” - magyarázta a csapat első embere.

„Továbbra is az a hozzáállásunk, hogy hagyjuk a pilótáinkat versenyezni és kikísérletezni észszerű alternatív stratégiákat, hiszen ez a múltban is így volt. De azt nem hagyjuk, hogy bármi áron rossz taktika mentén induljanak el.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: