DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

„A Formula-1 nem a mérnökök világbajnoksága”

Az új motorok destabilizálják a sportot, a technológia elveszi a pilóták szerepét, nem úgy, mint egy másik szériában – Flavio Briatore az F1 gondjairól beszélt. Reméli, hogy a Renault bírja majd az iramot.

Flavio Britore hosszú éveken keresztül volt a visszatérést tervező Renault Formula-1-es csapatának első embere, az olasz pedig a francia cég elnökének, Carlos Ghosnnak is adott tanácsokat a Renault jövőjével kapcsolatban. Briatore szerint a motorok azok, amelyek megnehezítik az autógyár és összességében a teljes Formula-1 életét.

„A világ változik. Itt vannak például az új motorok. Új motorok, új problémák” – kezdte a Sky csatornának adott interjújában a 65 esztendős Briatore. „A motorok okozzák ezt a helyzetet, teljesen destabilizálják az F1-et jelen pillanatban. Remélem, hogy a Renault, már ha visszajön, tudja finanszírozni a motorprogramot. Minél több figyelmet fordítanak a technológiára, annál jobban elveszik a versenyzők szerepét.”



Briatore ellenpéldát is hozott egy másik rendkívül népszerű széria formájában. „Az emberek harcot akarnak látni. A motorozás, na az egy sport, Valentino Rossival, Marquezzel. Amikor az F1-ben bekapcsolják a rádiót, azt halljuk: ’legyél figyelmesebb, mert túl sok üzemanyagot használsz’. Versenyzők világbajnokságának hívjuk, nem mérnökök világbajnokságának. Majd meglátjuk, de nem könnyű a Renault-nak, hogy rövid idő alatt versenyképes legyen.”

Az olasz szeretné ismét a mezőnyben látni korábbi csapatát, amely visszatérése csak jót tenne a sportnak. Ugyanakkor elismeri, hogy a Renault imázsa sérült a szezon történései során. „Az F1-ben nagyon gyorsan felejtenek. A Red Bull nyert pár bajnokságot a Renault-val. Most nincs meg a versenyképesség, és a hibás teljes mértékben a motor. Tehát ami a Renault-t illeti, nekik csak a rossz sajtó jut. Így nem egészséges motorszállítóként maradni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: