DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

„Vettel néha van olyan jó, mint Hamilton”

Ennek ellenére a brit világbajnok saját ligában versenyez. Nigel Mansell mégis úgy gondolja, nem elhanyagolható szempont, hogy Lewis Hamiltoné az F1 mezőnyének legjobb autója.

Lewis Hamilton 48 pontos előnnyel vezeti a világbajnoki pontversenyt öt futammal a szezon vége előtt, és valószínűtlen, hogy bárki meg tudja akadályozni harmadik címszerzését. Nigel Mansell, Nagy-Britannia 1992-es bajnoka egyenesen úgy fogalmazott: „eldőlt”, hogy a trófea ismét Hamiltoné lesz. Ráadásul azt is hozzátette, hogy az angol pilótára 2016-ban is toronymagas esélyesként kell tekinteni.



„Lewis a saját ligájában versenyez, ez viszont annak köszönhető, hogy a Mercedes segítségével hihetetlenül sikerült kifinomítania a tehetségét. És persze tudatában van annak, hogy övé a leggyorsabb autó” – mondta Mansell a BBC Sportnak adott interjúban, nem megfeledkezve a technikai háttérről. Mindazonáltal Hamilton versenyzői szempontból is kiemelkedik, véleménye szerint csak egyetlen vetélytárs képes vele felérni.

„Sebastian Vettel abszolút csodálatos munkát végez a Ferrarinál. Keményen dolgoznak, de nincsenek a Mercedes szintjén. Ha elszigetelten csak 2015-öt nézzük, Lewisnak nincsen párja. Néha azonban Seb tartani tudja őt” – folytatta Mansell, aki Hamilton gyakran emlegetett magánéletére is kitért. „Lewis számára ez csodás időszak, felfedezi az életet, szórakozik. Ha engem kérdeznek, a szórakozás jobb emberré tesz. Arra ösztökél, hogy akarj dolgozni, és még többet beleadj.”

És mi a helyzet a szezont uraló hármas harmadik tagjával, a sokak által leírt Nico Rosberggel? „Jobban kellene figyelnie arra, hogy mit csinál ő, mint arra, amit Hamilton tesz. Megnyert néhány nagyszerű versenyt, de sokkal jobban megizzaszthatja Hamiltont, ha csak saját magára koncentrál” – zárt Mansell.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: