DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 30. csütörtök
F1

Maldonado: Nem tudom, Jenson hol akart előzni

Nem a várakozások szerint alakult a Lotus F1-es futama Szingapúrban: Maldonado Buttonnal koccant, Grosjean pedig egy lehetséges váltó-meghibásodás miatt állt ki a versenyből.

Noha a tempójuk meg volt hozzá, nem sikerült pontot szereznie a Lotusnak a szingapúri utcákon. Tipikusan olyan problémák érintették az enstone-i gárdát, amelyet legalább már egyszer mindenki megtapasztalt ezen helyszínen: egy ütközés és egy váltóhiba tette tönkre Maldonado és Grosjean versenyét vasárnap.



„Nagyon nehéz versenyen vagyok túl, a McLarennel való ütközés ugyan kicsi volt, de épp elég ahhoz, hogy megrongálja a diffúzoromat” - nyilatkozta a venezuelai pilóta. „A belső ívet védtem, és nem tudom, Jenson hol akart volna megelőzni. Nagyon szűk a kanyar, ahol megpróbálta az előzést, noha esélye sem volt rá. A sérülés azt jelentette, hogy az autó hátsó része veszített a teljesítményéből, pont akkor, amikor vigyázni akartunk az abroncsokra. Sajnos nem tudtam tartani a lépést a többiekkel, és a gumi sem volt megfelelő állapotban, így be kellett jönnöm egy nem tervezett kiállásra.”

Romain Grosjeant a verseny végéhez közeledve nagyon hamar „megették” a Toro Rossók, ekkor azonban már megmutatkoztak a váltóhiba jelei a francia autójában. „Agresszív stratégiát választottunk mára, és volt, hogy a 8. helyen haladtunk, de a virtuális biztonsági autó sokba került nekünk. Az első körben nagyon sok pozíciót vesztettem, és ide oda csúszkáltam. Azt már a verseny előtt is tudtuk, hogy Monacóhóz és Magyarországhoz hasonlóan ez a pálya sem kedvez nekünk túlságosan. A verseny végére már alig maradt élet a gumikban, és ahogyan kikerültünk a pontzónából, úgy döntöttünk, hogy feladjuk a versenyt - ugyanis váltóhibával küszködtünk, és nem akartunk büntetést kockáztatni Japánra.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: