DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Raikkönen nem elégedett magával

Kimi Raikkönen egyelőre nem érzi tökéletesen az autóját Monzában, egyúttal pedig hozzátette, hogy egy teljesen szokványos pénteket zárt. Most akkor ez jót vagy rosszat jelent?

Dppi_00115011_517



A Ferrari pilótái ugyanabban a pozícióban zárták mindkét gyakorlást, hiszen Sebastian Vettel két harmadik, Raikkönen pedig két hatodik hellyel kezdett az Olasz Nagydíj hétvégéjén. A finn tehát eddig tempóban kissé el van maradva csapattársa mögött, aminek sejti is az okát.

„Egy nagyon átlagos péntek volt, az edzések simán, probléma nélkül lezajlottak számunkra” - kezdte napi összegzését. „Nem voltam viszont valami elégedett a vezetésemmel, ezért rendbe kell még hoznunk egy pár dolgot, aztán pedig, mint minden hétvégén, most is meg kell találnunk a megfelelő beállításokat holnapra és vasárnapra. Nem volt időm azt nézegetni, hogy a többiek mit csináltak ma, hiszen a saját dolgunkkal voltunk elfoglalva, de remélhetőleg jó hétvégénk lehet a tifosi előtt.”

Monza egy olyan pálya, amelyről Raikkönennek valamiért nincs kimagasló eredménylajstroma - mindössze háromszor állhatott fel a dobogóra, és győzni egyszer sem tudott.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: