DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ecclestone: A nők nem mernek felelősséget vállalni

A sportág 84 éves irányítójának semmi baja sincsen a nőkkel, de úgy véli, egyszerűen nincs meg a felelősség bennük ahhoz, hogy egy F1-es csapat élére álljanak, mint a Williamsnél és a Saubernél.

Bernie Ecclestone mindig is híres volt sértő kommentjeiről, egyszer például úgy nyilatkozott, hogy „a nőknek fehérbe kellene öltöznie, mint a háztartásban”. Ennek ellenére a fél karját odaadná egy női F1-es versenyzőért, de lehetőséghez legközelebb álló Susie Wolff azt mondta, hogy lassan feladja ez irányú álmait, Danica Patricknak pedig esze ágában sincs átköltözni Európába.



„Az üzleti életben senki sem mond ellent annak, hogy ne egy nő legyen a cég vezérigazgatója, beleértve a Formula One Management Ltd-t is” - nyilatkozta Ecclestone a CNN-nek, aki főjogászáról, Sacha Woodward-Hill-ről úgy nyilatkozott korábban, hogy az F1 élén is el tudná képzelni. „A probléma az, hogy a nők nem akarnak felelősséget vállalni egy nagyvállalat ügyeiért” - tette hozzá-

Claire Williams, a nevét viselő csapat helyettes irányítója azt mondta, hogy édesapja hasonlóan vélekedett a nők helyzetéről. „Ő az idősebb generációhoz tartozik, aki azt mondja, hogy ’Ez a férfiak sportja, és a nők nem értenek hozzá’. Néha azt mondja nekem, hogy ’Nem hiszem el, hogy odamész, és pénzt tudsz szerezni ezektől a nagyhatalmú vezetőktől.’” Williams volt az, aki nemrég úgy nyilatkozott, hogy a Forma-1 már nem csak a férfiaknak való - ő maga 2002-ben csatlakozott a grove-iakhoz, mint kommunikációs vezető.

„A nőknek megvannak a mentális képességei ahhoz, hogy helytálljanak a Forma-1 minden területén” - mondta a 39 éves csapatvezető. „Nincsenek gátak előttük, igaz, amikor elkezdtem itt dolgozni, rengeteg kritikát kaptam. Háromszoros hátrányban voltam, hiszen nő voltam, fiatal, és Frank lánya. De egyébként ez sosem jelentett nekem problémát, kezemet a szívemre téve mondhatom, hogy szexizmussal sem találkoztam soha.” 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: