DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Új célokat tűztek ki a McLaren-Hondánál

A csapatnál még néhány hete is arról beszéltek, hogy év végén bizony dobogóért fognak harcolni, de az F1-es Belga Nagydíj felért egy kijózanító pofonnal, ezért kissé átformálták elképzeléseiket.

Hiába a Magyar Nagydíj utáni hurráoptimizmus, a jóslatok erős pontszerző helyekről és a megbízható erőforrásról, az élet kegyetlen pofont adott a wokingiaknak múlt hétvégén. Nem elég, hogy a verseny előtt összesen 105 hellyel sorolták (volna) hátrébb Jenson Buttont és Fernando Alonsót, a mezőny két legtapasztaltabb pilótája csak a Manornál tudott gyorsabb lenni, és esélyük sem volt arra, hogy a kieséseken kívül más módon előrébb tudjanak lépni.

Ez a tény különösen annak tekintetében fájó, hogy mind a McLaren, mind a Honda részéről néhány hete még dobogós helyekről beszéltek, de úgy tűnik, a versenyzők egy fokkal lejjebb ülnek azon a bizonyos lovon, hiszen ők ismerték be először: csakis a pontszerzésért harcolhatnak a szezon hátralévő nyolc futamán. Jenson Button februárban ejtett el egy olyan nyilatkozatot, melyben győzelemre képesnek nevezte idei autóját, most viszont módosított akkori szavain.



„Úgy vélem, az lehet a célunk, hogy mindkét autóval pontokat szerezzünk. A dobogó? Nem valószínű” - idézte 2009 világbajnokát az Autosport. „Szerintem Szingapúr lesz a legjobb versenyünk, mert lassú pálya, és a lassú kanyarokban erősek vagyunk. Ezen a versenyen szerezhetjük majd a legtöbb pontot” - mondta Button, aki idén eddig öt egységet számlál.

Alonso nem keseredett el nagyon, mégis úgy véli, hogy a következő futamokat gyakorlásként kell felfogni a következő évre. „A hátralévő versenyeken pontokat kell szereznünk, és minden lehetőséget ki kell használnunk. De ha nem így lesz, akkor sem szabad elcsüggednünk, hiszen az eredményeket figyelmen kívül hagyva a következő évi autó kell, hogy a szemünk előtt lebegjen, így ezeket a futamokat tesztelésre kell használnunk.”

A spanyol kiemelte azt is, hogy nem csak a motorral vannak problémák a csapatnál. „Javítanunk kell a teljesítményünkön, amely nem elég jó az erőforrást, az aerodinamikát és a mechanikai tapadást illetően. Még nagyon sok dolognak kell a helyére kerülnie ahhoz, hogy világbajnokságokért tudjunk harcolni. Monzában valószínűleg nem láthatjuk azt a fejlődést, amit Magyarországon, amikor többé-kevésbé az első tízben autóztunk. Remélem Szingapúrban, és az azt követő versenyeken valami hasonló következik majd, a jövő szezon versenyei viszont egészen mással kecsegtetnek” - nyilatkozta Alonso.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: