DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Nasr: Nem is tárgyaltam a Williamsszel

Természetesen Valtteri Bottas távozása a F1-es brit csapattól még korántsem dőlt el: de a pletykák már arról szóltak, hogy a finnt Felipe Nasr, a csapat korábbi tesztpilótája válthatja. Nasr szerint spekuláció volt az egész.

Nasr 2014-ben, GP2-es szezonja közben szolgált tartalékpilótaként a Williams csapatánál, F1-es versenyzőként azonban már a Sauber istállónál folytatta. Mivel Valtteri Bottast továbbra is esélyesnek tartják a Ferrarinál, a Williams esetlegesen felszabaduló üléséhez szóba hozták Nico Hülkenberg és Pascal Wehrlein mellett Nasr nevét is. Ezzel brazil álompáros valósulhatott volna meg, hiszen Felipe Massa nagy eséllyel marad a csapatnál – amelyhez ideális szponzorként a Banco do Brasil érkezhetett volna.

Egyesek szerint a tavalyi kép megismétlődésére lett volna lehetőség


A 2015 elején pilótafronton nagy galibába keveredő – két helyre öt versenyzőt leigazoló – Sauber azonban már a Hungaroringen bejelentette 2016-os párosát, Marcus Ericsson és Nasr maradását. A brazil bevallotta, valójában nem is állt fenn a lehetősége, hogy visszatér Grove-ba.

„Sok spekulációt lehetett hallani” – mondta a 22 esztendős versenyző, aki 12. a bajnoki pontversenyben. „A Williamsszel kapcsolatosak azonban csak azért tűntek fel, mert tavaly náluk voltam tesztpilóta. Sokan azt mondták, hogy automatikusan oda megyek vissza. Számomra azonban a legjobb az volt, hogy a Saubernél maradjak, folytassam a munkám, valamint az autó fejlesztését.”

„A 2016-os terv kezd alakot ölteni, sok jó fejlesztés érkezik az autóhoz. Nagy ugrást fogunk megtenni jövőre” – tette hozzá. Sajtóhírek szerint ez Renault-motorokkal valósulhat meg, a Sauber a franciákkal szakító Red Bull és Toro Rosso helyébe léphet.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: