DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Coulthard: Hamiltonnak talán még Obama száma is megvan

„Ő az egyetlen versenyző, aki képes összekötni az embereket” – vélekedik honfitársáról az egykori F1-es, David Coulthard, aki a világbajnok karakterét és kapcsolatait is méltatta.

A Brit Nagydíjon 140 ezer rajongó ünnepelte egyként Lewis Hamilton harmadik hazai sikerét. Kevés versenyző iránt látni ekkora rajongást hazájában: a jelenleg szakértőként dolgozó 13-szoros futamgyőztes, David Coulthard – még a versenynap előtt – a Hamilton-jelenségről és okairól beszélt.



„Lewisnak megvan a saját stílusa, ő saját maga ura, aki a saját szabályait követi” – mondta Coulthard a Mirror című brit lapnak. Kitért összetéveszthetetlen megjelenésére és ismeretségeire is. „Nem egy öltönyös és nyakkendős fickó. Aranyláncokat és fülbevalókat visel. A legjobb hollywoodi sztárokkal vegyül. Rengeteg nagy névvel áll kapcsolatban. Lefogadnám, hogy még Obama elnök száma is bent van a telefonjában.”

Talán ebből fakad a vonzerő, amely hatalmas tömegeket mozgat meg. „Ő az egyetlen versenyző, aki össze tud kötni embereket, főleg fiatalokat, a saját szintjükön. Silverstone-ban hatalmas a támogatása a britek részéről. A feltűnése úttörő volt. Ő az első fekete versenyző az F1-ben, és két világbajnoki címet már megnyert. Lewis az egyik legjobb versenyző, akit a sport valaha is kitermelt” – vonta le következtetését Coulthard.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: