DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamilton: Nem volt látványos pole

Csapattársa, a csupán egy tizeddel kikapó Nico Rosberg az autó egyensúlyára panaszkodott, miközben a Williamsszel remeklő Felipe Massa fantasztikusnak nevezte Ferrarikat legyőző körét az F1-es Brit Nagydíj időmérőjén.

Lewis Hamilton pályafutása során harmadik alkalommal indulhat a pole-pozícióból hazai nagydíján, Silverstone-ban, miután szombat délután legyőzte a szabadedzéseken erősen teljesítő csapattársát, Nico Rosberget. Holnap ugyancsak harmadik hazai győzelmére készül – ám először diadalmaskodhat az első rajtkockából.

„Különleges nap, különleges hazai pályán pole-pozíciót szerezni, hisz nagyon sokan kijöttek a pályára megnézni minket, ők rendkívüli módon motiválnak. Nem ez volt a legsimább hétvége idén, voltak benne hullámhegyek, hullámvölgyek, az időmérő előtt még változtattunk az autó beállításán. Lehet, hogy nem volt annyira látványos, de örülök, hogy a Q3-ban már elsőre sikerült egy rendkívül jó kört teljesítenem” – mondta Hamilton, aki pályafutása 46. rajtelsőségével megelőzte Sebastian Vettelt, ezzel minden idők harmadik legsikeresebb versenyzőjévé vált pole-pozíciók számában, Michael Schumacher (68) és Ayrton Senna (65) mögött.



A pénteki napot még uraló Nico Rosberg 0,113 másodperccel kapott ki, az autó egyensúlyára panaszkodott. „Az első kör elég jó volt, Lewis egy tizeddel ment gyorsabban nálam, ami idegesítő, de ez van. Az utolsó etap furcsa volt, hiszen szinte senki nem javított a körén, leszámítva Felipét. A bal elsőmmel történt valami, nagyon alulkormányzott volt, nem tudom, pontosan milyen okból kifolyólag.”

Az említett Felipe Massa nemcsak csapattársát, Valtteri Bottast, de mindkét Ferrarit is legyőzte, így ő indulhat a harmadik rajtkockából. „Fantasztikus nap volt számunkra. Nem szabad elfelejteni, hogy ez a mi csapatunknak is hazai nagydíja, ezért nagyon jó, hogy Valtterivel harmadik-negyedik helyről indulhatunk. Sikerült összeraknom egy fantasztikus kört a végén, és egy kicsit sikerült jobbat futnom nála is. Várom a holnapi napot, arra számítok, hogy gyorsak leszünk a futamon is. Remélem, akkor is meg tudjuk előzni a Ferrarit” – fogalmazott a 34 éves brazil pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: