Ex F1-es pilóta Vitantonio Liuzzi rendszeresen tevékenykedik stewardként a száguldó cirkusz futamain, így fontos szerepet játszik a versenyeken történő szituációk megítélésében és a büntetések kiszabásában. Az Inside Line podcast adásában arról beszélt az olasz, hogy Lewis Hamilton és Max Verstappen szoros, időnként túlságosan kemény csatája a 2021-es világbajnoki címért miképp befolyásolta a pilóták versenyzéshez való hozzáállását.
„Hagyni akarom őket versenyezni, illetve keményebben versenyezni, a show miatt. Viszont fontos, hogy biztonságosnak kell lennie ennek a küzdelemnek, a kettő mixét kell megtalálnunk. Itt nekünk kell megértenünk, hol van annak a határa, amikor már túl sokká válik a dolog.”
„2021-ben Hamilton és Verstappen feljebb emelte a versengés szintjét, elképesztő szezon volt, talán a legszebb az elmúlt 20 évben. De egyértelműen veszélyesebbé tették…” – mondta Liuzzi.
Több emlékezetes, nagy ütközése is volt a britnek és a hollandnak a 2021-es idényben, elég csak a silverstone-i Verstappen-becsapódásra, vagy éppen a monzai incidensre gondolni, amikor a Red Bull-os autója Hamilton Mercedesének tetejére került, Hamilton pedig talán az életét köszönheti a glóriának.
„Monzában sokkal veszélyesebb szituációba is keveredhettek volna, aztán a következő évben Budapesten is elég rizikós volt a helyzet. Nem akarjuk, hogy a szerencsén múljon a dolog. Nagyon biztonságosak akarunk lenni a sport és az autóban ülő versenyzők miatt.”
„Szerintem kifejezetten jól működünk. Nagyszerű a show. Csak azt szeretnénk, hogy világosabb legyen a pilóták számára, hogy hogyan kezeljék a versenyzést” – nyilatkozta az ex pilóta.