DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Verstappen eddigi legrosszabb rajthelye

Max Verstappen 15. rajthelye olyasmi eredmény, amit a szezon előtt a többség várt volna tőle – az előző futamok fényében azonban sokkal inkább visszalépés. Carlos Sainz Q3-ba jutott az F1-es Bahreini Nagydíjon.

A Toro Rosso előző futamokon brillírozó hollandja, Max Verstappen ezúttal hamar búcsúzott, a Q2-ben csak a 15. helyet sikerült megszereznie. Vele szemben az istálló másik újonca, Carlos Sainz Jr. az utolsó etapig jutott, a 20 esztendős pilóta végül Romain Grosjeant megverve a 9. rajtpozíciót gyűjtötte be.



„Nagyon boldog vagyok! Talán ez volt a legkevésbé várt Q3 az év során, én egyenesen azt gondoltam, hogy ez lesz a legkeményebb és legnehezebb azok után, ami az FP3-ban történt” – mondta az ifjú spanyol pilóta, aki az említett szabadedzésen csak a 17. pozícióig jutott. „De sikerült óriásit fordítanunk, minden működött, az eredménnyel pedig nagyon elégedett vagyok. Ami a holnapi versenyt illeti, a tempónk ugyanilyen marad, vagy még javulhat is. Ezért jó érzésem van a holnapi nappal kapcsolatban.”

Sainz a kvalifikáció középső etapjában majdnem hét tizedmásodpercet adott csapattársának, Max Verstappennek. „Nem volt a legjobb időmérők egyike” – vallotta be a 17 esztendős holland, aki az előző két verseny rajtrácsán a csapattárs előtt foglalt helyet. „Kissé túl sok alulkormányzottságtól szenvedtem, ez pedig sosem jó egy kvalifikációs körön, friss gumikon. Remélhetőleg azonban segíteni fog abban, hogy spóroljak a hátsó gumikkal holnap” – folytatta Verstappen, aki arra is rámutatott, hogy egy friss szett lágy abronccsal is rendelkezik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: