DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hülkenberg: Néhány nehéz verseny következik

A szezonnyitó kettős pontszerzése után küzdelmes futamok várnak a Force Indiára, amivel Sergio Perez is egyetért. Az első komolyabb fejlesztési csomag az F1-es Spanyol Nagydíjra várható.

A silverstone-i székhelyű istálló volt az az Ausztrál Nagydíjon pályára lépő csapatok közül, amely legkésőbb készült el 2015-ös versenyautójával, a VJM08-cal: a modell csak az utolsó teszt második napján gurult pályára. Ehhez képest üdítő eredmény volt Melbourne-ben, hogy mindkét kocsi megbízhatónak bizonyult, és a pontot érő 7. és 10. pozícióban értek célba. A csapat azonban realista a felkészültség szintjét illetően.

„Igazán várjuk, hogy egy egészen pozitív szezonkezdet után Sepangban újra akcióba lendüljünk” – mondta az Ausztráliában előkelőbb helyen befutó Nico Hülkenberg az istálló hivatalos sajtóközleményében. „Tudtuk, hogy a VJM08 megbízhatósága az egyik erős pontunk, és jól játszottuk ki ezt a kártyát. Nem követtünk el hibákat, jó volt a stratégia, ebből pedig profitáltunk, miközben mások bajba jutottak.”



 

„A lábunkkal azonban a földön kell állnunk, mert ismerjük a körülményeket, amelyek szerepet játszottak ebben az eredményben, és tudjuk, hogy a következő verseny nehéz lesz” – vallotta be Hülkenberg, aki rámutatott, a pálya jellege éles ellentétben áll a szezonnyitó helyszínével. „Sepang egészen komoly kihívást jelent, és egészen más, mint Melbourne. A különböző szektoroknak egyedi a karakterisztikájuk, először gyors és alacsony sebességű kanyarok variálódnak, aztán két hosszú egyenes következik. A magas hőmérséklet és páratartalom még ehhez jön hozzá, az eső pedig mindig veszélyt jelent, főleg a futam kezdetén.”

„Továbbra is tanulási fázisban tartunk az autó teljes potenciálját illetően” – nyilatkozott Sergio Perez, aki 2012-ben első dobogóját ezen a versenyhelyszínen gyűjtötte. „Minden alkalommal, amikor pályára lépünk, javulást találunk. Tisztában vagyunk a szükséges munkával, hogy az autónk versenyképesebb legyen. De azt is tudjuk, hogy időre lesz szükség hozzá. Az autó igazán ígéretes, de fejlesztésre van szüksége. Várom, hogy hamarosan megérkezzenek az újdonságok.”

Erre az első európai fordulóig várnia kell: a csapat most kezdte meg aerodinamikai tesztjeit a Toyota-féle kölni szélcsatornában, az első csomag a májusi Spanyol Nagydíjra várható.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: