DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hétfőn perelheti a rajtrácsra magát a holland

Újabb fejleményekről számolhatunk be a Sauber kontra van der Garde-ügyben. Hétfőn lesz a meghallgatás, miközben kiderült, hogy egy másik volt F1-es is pereli az istállót, mert neki is ülést ígértek.

Hétfőn hallgatja meg a melbourne-i bíróság Giedo van der Garde és a Sauber ügyét: mint az nemrég közismertté vált, a holland versenyző peres úton akarja visszaszerezni ülését, melytől a svájci csapat jogtalanul megfosztotta őt. A 2013-ban a Caterham versenyzőjeként egy szezont már teljesítő pilóta célja, hogy Felipe Nasr vagy Marcus Ericsson helyett ő legyen a Sauber egyik versenyzője az idei szezonban, beleértve a hétvégi Ausztrál Nagydíjat is.

vdg_d



A svájci Blicknek nyilatkozva Peter Sauber megerősítette, hogy ez a helyzet, és elismerte, hogy megszüntették van der Garde szerződését, csakhogy egyúttal azt is leszögezte, hogy erre nagyon alapos indokuk volt: „Felbontottuk a megállapodásunkat, de jó okunk volt rá. A döntést a csapat és annak 330 alkalmazottja érdekében hoztuk meg” – mondta Sauber, akinek istállója feltehetőleg csak a két idei, egyaránt „fizetős” pilóta által hozott szponzori csomagoknak köszönhetően élte túl a telet.

Az Auto Motor und Sport arról számolt be, hogy egy másik versenyző, akinek szintén 2015-ös ülést ígért a csapat, szintén bepereli a Saubert: Adrian Sutilról van szó, aki Svájcban indította meg az ügyet volt istállója ellen. A lap tudósítója, Tobias Grüner szerint a német pilótának más céljai vannak, ő nem helyét szeretné visszaszerezni, hanem kárpótlást követel a csapattól.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: