DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Massa második hellyel zárta a téli teszteket

Az F1-es szezon nyitánya előtt utoljára ülhetett autóba Felipe Massa, aki elégedetten nyilatkozott mai napját követően – bár egyelőre csak a Mercedes mögötti, és nem a velük való harcról beszélt...

Felipe Massa utolsó előszezonbeli tesztnapján 102 kört tett meg a barcelonai pályán a Williams FW37-tel, mely során főként az aerodinamikára koncentráltak. Miután a délelőttöt az élen zárta, Massa a második helyen fejezte be napját Lewis Hamilton mögött – egy órával a leintés előtt szállt ki autójából.

A brazil versenyző így értékelte utolsó téli tesztnapját: „Újabb jó napunk volt, több mint száz kört tettünk meg. Időben végeztünk a programmal, az autó továbbra is nagyon megbízható, ahogy mindhárom teszten volt. Jól néznek ki a gyors etapjaink, nagyon konzisztensek vagyunk ezek során.”

massa_barc_garazs



„Persze nem mi vagyunk az egyetlen gyors autó a pályán, szóval érdekes lesz a Mercedes mögötti harc. Most fel kell készülnöm Melbourne-re, a szezon első versenyére, amit már nagyon várok” – nyilatkozta Massa, aki különösebb problémák nélkül teljesítette a téli tesztszezont.

 

A Williams tesztekért felelős mérnöke, Rod Nelson így nyilatkozott: „A karosszériára és az aeróra koncentráltunk, valamint hosszú etapokat futottunk, hogy megfigyelhessük a kopást és a gumik teljesítményét. Ebédszünetben a rajtrácson zajló munkát is szimuláltuk, hogy biztosítsuk, hogy minden rendben lesz Melbourne-ben. Már csak egy nap van hátra a tesztből, ez is elég zsúfolt lesz a csapatunk számára...”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: