DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Tényleg megbízhatóbbá vált a Renault?

Legalábbis így véli az F1-es motorgyártó műveleti igazgatója, Remi Taffin, aki nagy előrelépést vár 2015-től, annak ellenére, hogy már a szezon előtt elhasználták az idei évre kijelölt 'zsetonjaikat'.

Ezek a zsetonok jelzik ugyanis a módosítható alkatrészeket, a fejlesztések pedig a tavalyi év tanulságait levonva igencsak szükségesek voltak a francia gyártónál. „A motorfejlesztés minden területén sikerült előrébb lépnünk” – vélekedett Taffin.

Idén csak négyet lehet használni az erőforrásokból, így a megbízhatóság kulcsfontosságú lesz a 2015-ös szezonban. „Tavaly nagyon gyengén kezdtük az idényt, ám a szezon második felében komoly változásokat tudtunk végrehajtani. Mivel az az év elúszott, így már akkor is 2015 lebegett a szemünk előtt. Sőt, mivel tudtuk, hogy csak négy motort lehet majd használni, mindent 20%-kal tovább teszteltünk az akkor szükségesnél. A hibák sosem zárhatóak ki, de szerettük volna a lehetős legkisebbre redukálni ennek az eshetőségét” – mondta a francia szakember.



A Caterham kiesésével és a Lotus Mercedes-erőforrásokra váltásával még nehezebb helyzetbe került a francia gyártó, hiszen csak a Red Bulltól és Toro Rossótól származó információkra támaszkodhat, de Taffin szerint ez inkább az előnyükre vált. „Sokkal jobban tudtuk elosztani a rendelkezésünkre álló erőforrásokat. Mindkét csapatnak lesz egy tagja, aki a helyszínen fogja majd felügyelni a motorral foglalkozó szakemberek munkáját – ez eggyel több, mint ezelőtt.”

„Eddig az egész autóért felelhettek, most viszont csak a motorokra fognak koncentrálni, sőt, a két szakember megoszthatja egymással az információkat. A viry-chatilloni motorgyár is komolyabb kapcsolatban lesz majd a csapatokkal, sokkal gyorsabban fogunk reagálni a beérkező információkra, amely nagyobb megbízhatóságban nyilvánul majd meg” – tette hozzá Taffin.

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: