DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Ecclestone: Én segítettem a Caterhamen

Bernie Ecclestone bevallotta, nemes módon segítő kezet nyújtott a kiscsapatnak, amely Abu Dhabiban tér vissza az F1 rajtrácsára. Nemrég még arról beszélt, senkinek sincs szüksége a sereghajtó istállókra.

A Caterham két versenyt, az USA és Brazil Nagydíjakat hagyta ki, aztán az őket vezető pénzügyi behajtókkal rajongói gyűjtésbe kezdtek, azzal a céllal, hogy Abu Dhabiban ismét a rajtrácson lehessenek. Szándékuk meg is valósult, 1,9 millió font gyűlt össze, a segítségért köszönetet is mondtak az adományozóknak. A behajtók vezetője, az ideiglenes csapatfőnökként ténykedő Finbarr O’Connell egy lehetséges vásárlóval is tárgyal hétvégén – cége november 23-át tűzte ki határidőként, addig kellene találni valakit.



Bernie Ecclestone azonban felhívta a figyelmet, nem csak a rajongókat illeti köszönet. „Menni akartak, ezért költség nélkül szállítottuk őket” – árulta el a Press Association Sportnak. „Legalább segítettük őket bizonyos mértékben, amit nem lett volna muszáj. Még egy másik repülőgépet is béreltünk nekik. Kicsit túlzásba estünk, de már megtettük.”

Érdekes, hogy Ecclestone egy héttel ezelőtt még kevésbé volt nemes lelkű. „Senkinek sem fog hiányozni ez a két csapat, mivel nem élcsapatok. A nevüket is csak azért ismerik meg az emberek, mert bajban vannak” – beszélt a Caterhamről és a Marussiáról akkor, Oscar Pistorius ügyével vonva párhuzamot, aztán azt is kiemelte, inkább a Ferrarihoz hasonló istállók kellenének a sportágba.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: