Steward
Bognár Viktor
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. december 15. péntek
Egyéb

Ígéretes magyar motoros tehetség a láthatáron

Kevés sajtóanyag jut el szerkesztőségünkbe Számadó Máté 12 éves motorversenyzőről, de annál értékesebb számunkra ez a rövid beszámoló. Máté menedzsere, Gyuricza Péter válaszolt kérdéseinkre.

Két éve nyilatkoztál, hogy találtál egy olyan tehetséget, akit akár a MotoGP-ig is el lehetne kísérni. Most is ezt vallod?

Azóta ez még jobban megerősödött bennem. Máté két év alatt, pontosan úgy fejlődik, ahogyan a világklasszisok, a kivételes tehetségek fejlődnek. Nyomás alá helyeztük idén, hiszen egy olasz utánpótlás-sorozatba, huszonnégy fős mezőnybe dobtuk be, ahol a bajnokság ötödik helyét szerezte meg. Egy ilyen bajnokságban nincs mellébeszélés, hamar kiszórják a csapatok a gyengén teljesítő versenyzőket. Máté az olaszok szeretetét és elismerését is kivívta, más csapatok mérnökei, vezetői is külön gratuláltak a magyar fiúnak.

IMG_7537

Úgy tudjuk, magyar bajnok is lett idén Számadó Máté. Két bajnokság egy évben nem terhelte túl a versenyzőt?

Ebben a korban, nem lehet elég versenykört teljesíteni. Folyamatosan menni kell, hiszen most rögződik sok minden, és a versenyszituációkra nagy szükség van. El kell viselni a nehezebb napokat is, a technikai problémákat és az esetleges bukásokat. A magyar mezőny már nem volt akkora kihívás, de ugyanúgy készültünk, mint egy világversenyre. A bajnoki cím pedig óriási mentális erőt ad egy fiatalnak.

Régebben azt nyilatkoztad, hogy kerülöd a tévutakat, nem szeretnéd, hogy a versenyződ elkallódjon olyan kategóriákban, amelyek nem a Moto3 felé visznek. Tartható ez az elképzelésed?

Máté elérte az első célunkat, hogy egy mérhető sorozatban, megfelelő versenyzői létszám mellett rangsorolni tudjuk a képességeit. Ugyanakkor a számtalan lehetőség, ami most megnyílt előtte, előhozza az anyagi feltételek problémakörét. Magyarországról technikai sportban megjelenni a világ színpadán nagyon nehéz. Sürget az idő, mert két évünk van, hogy Mátét a professzionális sportban érdekeltek felfedezzék. De ezt nem tehetjük olyan kategóriákban, amire senki nem figyel. Tehát maradunk a Moto3 irányában.

IMG_0259 (002)

Egyes források szerint kaptatok egy jó ajánlatot egy spanyol csapattól. Ez mit jelent számotokra?

Az ajánlat megjött, és egy tesztelési meghívást is kaptunk. A teszten Máté olyan szintidőt ment, amire a spanyolok nem is számítottak. Nagyon szeretnék az együttműködést, de egy ilyen lehetőség anyagi áldozatok nélkül nem megy. Ez az áldozat jelenleg nagyobb, mint amit a menedzsment elő tud teremteni. Néhány hónapunk van a válaszadásra és a feltételek megteremtésére. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?