DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Kohári Zoltán: Úgy hiányzott a versenyzés, mint egy falat kenyér

Igencsak megkönnyebbült a többszörös magyar bajnok dragos, Kohári Zoltán. A Tomracing Motorsport versenyzőjének 2700 lóerős szörnyetege, a Dragacs immár újra harcra kész, így ott száguld majd a kunmadarasi aszfalton a Drag Országos Bajnokság következő fordulójában.

Az autóban szinte mindent kicseréltek, amit csak lehet, és a megújult Dragacs az utolsó versenyét futhatja a hétvégén az augusztusi NitrOlympx előtt.

2015-tomracing-dragacs



Amikor két hónapja szinte minden szétment a Dragacsban a kiskunlacházi repülőtéren rendezett Drag Országos Bajnokság 2015-ös szezonnyitóján, még a többszörös magyar bajnok Kohári Zoltán is azt hitte, kénytelen lesz befejezni versenyzői pályafutását. Ám felülkerekedett benne a dac és a versenyszellem, és a Tomracing Motorsport versenyzője szerelőivel együtt szinte csodát tett, aminek következtében a 2700 lóerős szörnyeteg immár teljesen megújulva újra a bajnoki pontokért száguld a hétvégén, a Kunmadarason rendezendő harmadik fordulóban.

Kohári Zoltán ezúttal semmit sem bíz a véletlenre, már ma lemegy a helyszínre, hogy minél jobban beállítsák a Dragacsot. Ha kell, még a szombati napot is erre szánja a csapatával, mert a hétvégi bajnoki száguldás lesz az utolsó éles lehetősége a versenyzésre az augusztus 7-től 9-ig Hockenheimben rendezendő NitrOlympx előtt, melyre már a nevezést is elküldte.

„A Kiskunlacházán történtek után egy hetet adtam magamnak. Elkezdtem sorolni az érveket a folytatás mellett, majd jöttek volna az ellenérvek, de ilyenek nem voltak. Elhatároztam, hogy megcsinálom, és így is lett. Egy teljesen megújult Dragacs fog a hétvégén aszfaltra gurulni Kunmadarason. A blokkon kívül új a főtengely, az összes dugattyú, a kipufogó, a váltó, de még a gumik is. Minden alkatrész speciális, külön kellett legyártatni, így például a blokk esetében három hétig kerestük Amerikában azt a szakembert, aki képes teljesíteni a kérésünket. Majd miután megtaláltuk, csúszott egy hónapot, holott a tengerentúli dragsport elég magas szinten van. Alig győzöm kivárni, hogy a hétvégén újra a gázba taposhassak, úgy hiányzott ez már, mint egy falat kenyér”- fogalmazott Kohári Zoltán.

2015-kohari_zoltan-miklosy_tamas_1

A Tomracing Motorsport háza táján most nagy az öröm. A csapat tulajdonosa sosem akarta elhinni, hogy így kell véget érnie versenyzője karrierjének. Miután a Dragacs és Kohári Zoltán is harcra kész, igencsak bizakodva tekint a kunmadarasi hétvége elé.

„Senki sem szerette volna, ha egy motorhiba vet véget Zoli pályafutásának. Éppen ezért próbáltunk segítséget nyújtani a számára, és úgy tűnik, hogy több hónapnyi kemény munka után a hétvégére elkészült a Dragacs. Minden rosszban van valami jó is, így ebben is, hiszen az autó erősebb és jobb lehet, mint valaha. Izgatottan várjuk, hogy újra az aszfaltot szaggathassa ez az igazi szörnyeteg”- mondta Miklósy Tamás.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: