DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
Egyéb

„Nem jelent plusz nyomást a Ferrarinál versenyzés”

Lance Stroll 16 esztendősen a Ferrari utánpótlás-nevelő akadémiájának tagja, de elmondása szerint nem okoz extra nehézséget, hogy az F1 patinás alakulatának kell megfelelnie.

A fiatal kanadai versenyző 2010 óta a Felipe Massát és Jules Bianchit is kinevelő akadémia tagja, formaautós versenyzésbe azonban csak 2014-ben kezdett, azonnali sikerrel: az olasz Formula-4-es bajnokságot, valamint az új-zélandi téli Toyota Racing Seriest is megnyerte. Idén nehezebb feladat vár rá, a Formula-3-as Európa-bajnokságban kell helytállnia, ahol évről évre tolonganak a tehetségek. A Ferrari rendszerint előszeretettel hangoztatja, hogy náluk tradíció a győzelem – Stroll azonban elárulta, felé nem támasztanak ilyen elvárásokat.

„Nem gondolom, hogy bármiféle extra nyomást jelent, ha a Ferrari versenyzője vagy. Ők csak azt akarják, ami nekem a legjobb” – mondta az ifjú pilóta a motorsport.com-nak. „Nem mondják meg nekem, hogy milyen kifejezett eredményt érjek el, mert tudják, hogy nem vagyok olyan tapasztalt, mint ezen versenyzők némelyike.”



A szezon az előző hétvégén, Silverstone-ban kezdődött, ahol a kanadai a három versenyen egy hatodik és negyedik helyet, valamint egy kiesést könyvelt el. „A versenyzés szintje különösen magas, egyesek rendkívül tapasztaltak, néhány újonc pedig, mint George (Russell) és Charles (Leclerc) igazán erősek. Ezért azt gondolom, normális, ha az elején kicsit le vagyok maradva, és innen kell felzárkózni. A Ferrari együtt dolgozik velem, és ha rossz hétvégét zárok, akkor is velem vannak.”

„A kvalifikációm nem sikerült a legjobban, azt hiszem, egy kicsit több potenciál rejlett bennünk, de a versenyeken két jó eredményt értem el, figyelembe véve, hogy ez volt az első F3-as hétvégém. Hatodik és negyedik lettem, kétszer voltam az újoncok dobogóján, és jó pontokat szereztem, tehát nagyszerű hétvége volt.”

Későbbi céljairól nem beszélt, de a Formula-3-ban egyáltalán nem irreális azt várni, hogy egy újonc kimagasló eredményeket érjen el – elég az előző szezonhoz visszamenni, amelyet Esteban Ocon első évében megnyert, Max Verstappen pedig harmadikként zárt. A silverstone-i nyitány első versenyén a mezőny rutinos svédje, Felix Rosenqvist győzött, de a maradék két elsőséget a Stroll által is említett két debütáns, a brit F4-es bajnok, George Russell, valamint a Formula Renault 2.0-ból érkező Charles Leclerc osztotta fel egymás között. A bajnokságot a mindháromszor pódiumra álló Antonio Giovinazzi vezeti 8 egységgel Leclerc előtt. A következő versenyhétvégére május első hétvégéjén, Hockenheimben kerül sor.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: