DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
Egyéb

Idén is sikerekkel teli éve volt Régi Istvánnak

Komoly tervekkel vágott neki az évnek Régi István, aki Németországban kivételesen jól szerepelt. Ugyan nem lehetett jelen minden fordulón, tempója révén még így is elegendő pontot gyűjtött, és megvédte bajnoki címét.

Régi István menetrendjét illetően abban nem volt változás, hogy ezúttal is több bajnokságban szerepelt, az viszont újdonságot jelentett, hogy még egy kissé szokatlan kirándulás is belefért. Itthon ismételten a legjobbak között lehetett említeni a nevét, ami önbizalmat jelentett neki a Németországban megtartott viadalokra.

Akárcsak tavaly, úgy idén is címvédőként vehetett részt a DMV Quad Short-Track bajnokságban, ahol újra a 600 cm3-ig kétütemű, 1000 cm3-ig négyütemű versenygépeket felvonultató 4-es számú kategóriában indult. Bár a német bajnokság eredetileg öt fordulóból állt volna, végül a Csehországba tervezett verseny elmaradt, így a résztvevőknek négy hétvége állt rendelkezésére. Ebből azonban a magyar versenyző csak három fordulón állt rajthoz. Ennek oka egy hazai eseménnyel való ütközés volt.

453173400_931937962070972_5744259998209985968_n



„ A második fordulót ki kellett hagynom. Csapattársam, Varga Norbert szervezésében rendeztek egy eseményt Kecelen. Ez hivatalosan Short-Track Hungary Weekend néven futott. Választani kellett, végül itthon maradtam” – vágott bele Régi István. „Két napból állt a verseny, a pálya kiváló állapotban volt, sokan eljöttek. Nekem egy másik technikával is volt lehetőségem kipróbálni magamat, méghozzá egy 450-es Suzukival. Éltem az eséllyel, és még így is második lettem, pedig egy kölcsönmotorról volt szó. Kellett küzdenem, nem is kicsit, de jó élmény volt” – folytatta.

A short-trackben már rutinos versenyzőnek azonban ez is belefért: a szezonnyitón, majd a harmadik és negyedik forduló során is a maximális 10 pontot gyűjtötte be, győzelmei révén pedig újra bajnoki címet ünnepelhetett. A vége viszont szoros volt, mindössze két ponttal előzte meg a mögötte másodikként záró Joachim Römert. „Voltak néha nehéz pillanatok, Neuenhasslauban például elkövettem egy hibát, de így is sikerült hozni a kötelezőt” – értékelt, majd egy különleges élményéről is mesélt nekünk.

453509391_931937545404347_1399466202378360105_n

Már tavaly is tervben volt, hogy amennyiben esélye nyílik rá, kipróbálja magát egy idegen terepen. Akkor svájci és belga versenyekre gondoltak, végül az utóbbi valósult meg. Nem volt könnyű dolga, hiszen olyan pályán kellett bizonyítania, mellyel korábban még nem volt dolga, valamint a technika sem volt szokványos.

„Idén Belgiumba is eljutottam, de nem a saját gépemmel versenyeztem. Oda is egy 450-es Suzukit kölcsönöztem, viszont ez nagyon kemény volt. Elég sokan indultak, nálunk nagyjából 18-an versenyeztek, de itt főleg aszfalton kellett menni, és még ugratók is voltak. Ez eléggé más volt, szokatlan féktávokkal, a vége felé már nagyon fáradt voltam. Túl nagy dicsőséget nem értem el, élménynek viszont nagyszerű volt, és tisztes helytállásnak nevezném” – mesélt az élményeiről Régi István, aki adott esetben akár magyar közönség előtt is megmutathatja, mire képes a nívós német bajnokságban, a jelenlegi tervek ugyanis arról szólnak, hogy a 2025-ös naptárban egy magyarországi versenyhétvége is helyet kaphat.

441187800_1007086674754036_9223245587237285413_n

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: