DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
Egyéb

Egyre magasabbra tör a HOOH3NT Crew

Eddig még nem tapasztalt kihívásokkal kellett szembenéznie Treitl Tamásnak, hiszen saját egyéni teljesítménye mellett ezúttal már másik két autó felkészítésével is fáradoznia kellett. A kemény munka azonban meghozta gyümölcsét.

A HOOH3NT Crew grandiózus tervekkel vágott neki 2024-nek, mivel a Drifted.hu Hungarian Drift Series idei állomásain három versenyzővel képviseltették magukat. Ez komoly munkát jelentett, miközben a tulajdonos, Treitl Tamás egyéni karrierje is szintet lépett. Ő idén a legmagasabb Pro kategóriában indulhatott, míg két társa, Tresó Máté és Hagymási Brúnó a Semi-Pro mezőnyében mérettették meg magukat.



„A mostani felállás év elején született meg. Korábban csak én mentem egész szezont, most azonban három főre bővültünk. Máté rutinosabb volt, Brúnónak viszont ez volt az első teljes idénye. A helyzet mindenkinek új volt, három autót kellett felkészíteni a fordulókra, de ez tőlem is többet kívánt. Hála az égnek nem voltak olyan műszaki gondjaink, ami kiesést jelentett volna, szóval nagyon büszke vagyok mindenkire” – mesélte Treitl Tamás.

A megfeszített munka eredményeképp végül bajnoki címeknek örülhettek. „Sajnos Máténak voltak balszerencsés helyzetei, de általában jól kvalifikált. A tabellán ötödik lett, Brúnó pedig igazi villámcsapásként érte a kategóriát. Már az elején láttuk, hogy tehetséges. Rengeteget szimulátorozik, ami sokat hozzátesz a dologhoz és még nagyon fiatal. Kihozta magából a maximumot, végül bajnok lett a Semi-Próban” – értékelt boldogan a tapasztalt versenyző, aki szintén bajnoki címet ért el.

2024-ben először nyílt lehetősége rá, hogy elinduljon a Pro kategóriában, ott viszont sorozatos dobogókkal, olykor nemzetközi mezőnyben mutatta meg erejét, s 373 pontjával a pontverseny élén zárt. „A licensz sikeres megszerzését követően elsőre harmadik lettem, egyúttal a Drift Kings sorozatban is jelen voltam, ahol szintén elértem a dobogót. A Lóerők Éjszakája aztán az év talán legkiemelkedőbb pontja volt számomra. Itt villanyfényben zajlottak a főbb események, nekem pedig sikerült a kvalifikáción és a versenyen is az első helyet megszereznem”.

Addigra a tabellán is átvette a vezetést, majd elindultak Szlovéniába. Itt a Driftland Slovenia elnevezésű versenyen is dobogós lett, ami azt jelentette, hogy a szezonzárón már egy erős kvalifikáció is elég volt a bajnoki aranyhoz. Ezt végül sikerrel abszolválta a Végső Összecsapás nevű eseményen, ami újabb pódiumot jelentett számára.

Ilyen előzmények után pedig természetesen az egész csapat motivált, de az előttük álló feladatok komolyságával is tisztában vannak. „Egész évben éreztem, hogy az autót fejleszteni kell, több motorerőre lenne szükség, de minden további az anyagiak függvénye. Ilyen eredmények után nyilván szeretnénk folytatni. Csapatszinten kiemelkedően jó évünk volt, ezt év elején nem gondoltam volna. Ami Brúnót illeti, ő szeretne fellépni a Pro kategóriába, de ehhez megfelelő támogatókra lesz szükség, Máté pedig marad a Semi-Próban, viszont neki szüksége lesz apróbb fejlesztésekre az autóján” – zárta gondolatait az újdonsült Pro kategóriás bajnok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: