DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
Egyéb

Erős idényt zárt Piskolty Kevin

Hetedik lett a Drift Mastersben a 23 éves Piskolty Kevin, az idényt pedig egy saját szervezésű versennyel indította.

Komoly célokkal vágott neki a szezonnak Piskolty Kevin, aki a felkészülés mellett még egy saját szervezésű versenyre is időt szakított. Áprilisban Kunmadarason bonyolították le a Drift Over Festet, ahol pénzdíjért csaptak össze a pilóták, amihez a Need for Speed Takeover nevű szekciója adott ihletet, miközben fontos ügy érdekében vágtak bele a szervezésbe.



„A pilóták nem sokszor kapnak pénzdíjat, pedig rengeteget dolgoznak a szükséges háttér megteremtéséért. Igenis megérdemlik, hogy ezért kapjanak valamit. Egyelőre kicsiben kezdtünk, de szeretném tovább vinni” — mesélte Kevin, illetőleg jelezte, sikerrel jártak. A rendezvényen 1500-nál is többen figyelték a 36 résztvevőt.

A fő hangsúly azonban a Drift Mastersen való szereplésen volt. A naptárban ezúttal már a magyarországi RabócsiRing is szerepelt, ahol Piskolty negyedikként zárt: „Az volt az álmom, hogy győzzek, ami reálisnak tűnt. Bár a döntőért mentem, a váltó egyszerűen széthullott, onnantól elég szenvedős volt. Életem sikerének tekintem, de sajnos itt is közbeszólt a technika” – folytatta, rátérve a problémákra.

Többször is erős eredményektől fosztották meg a technikai gondok, főleg az autó kompresszorszerkezete, amit év közben kellett átdolgozni. Ez sok problémát megoldott, így az idény vége felé bizakodhattak, Kevin pedig mindezt tanulópénznek fogta fel. Legfőbb tanulságként az alábbiakat emelte ki: „Mindig a higgadtabb pilóta nyer. Ez sok mindent magában foglal. Egyébként az előrelépéshez több edzéslehetőségre lenne szükség, és talán több kisebb bajnokságban megjelenni, de ehhez sok dolognak össze kellene állnia” – tekintett előre zárásképp.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: