DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
Egyéb

Porkoláb Péter letette névjegyét Európában

Bár hazai közegben csak két fordulón állt rajthoz, ez kiváló alapot jelentett Porkoláb Péternek, aki végül a Drift Kings bajnokságában az 5. helyen zárt.

Elismerésre méltó eredményeket hozott idén Porkoláb Péter, aki a Drifted.hu bajnokságában ugyan csak kétszer állt rajthoz, a szezonzárón viszont győzni tudott. „Két autóm van, az egyikkel magyar fordulókra neveztem be, a másikkal pedig az európai versenyekre. Sok tapasztalatra volt szükségünk, így rengeteget nyomott a latban, hogy az utolsó versenyt sikerült megnyernem” – vágott bele a pilóta.

01_Porkoláb Péter_DRIFT_05



Ezek az események viszont tényleg a felkészülését segítették elő, hiszen a Drift Kingsben teljes szezont futott. A rangos bajnokság kétszer is ellátogatott Magyarországra, ám ezek az alkalmak nem sültek el túl jól a számára.

„Az első hétvége csalódás volt, ráadásul a top 32-ben olyan pilótával kerültem össze, akit nem tudtam rendesen követni. Máriapócson volt egy újabb hiba, nekimentem az előttem haladónak, majd túl sokáig voltunk a szervizben, itt is sok pontot buktam” – folytatta.

01_Porkoláb Péter_DRIFT_02

Ettől függetlenül abszolút nem lehetett elégedetlen, hiszen a szezon második fordulóján dobogóra állhatott az Anneau du Rhin versenypályán. „Roppant gyors pálya, nehéz volt hozzászokni, de a kvalifikáció jól sikerült. A 27. helyen jutottam tovább, így a 4. helyezett ellen kellett mennem, de jó kört futottam, az ellenfelem hibázott, s végül továbbjutottam” – értékelte a történteket.

Mindez jelentős löketet adott ahhoz, hogy a tabella 5. helyén végezzen. „A célkitűzés az első nyolc volt, szóval nagyon örülök. Magamon, a csapaton és az autón is rengeteg fejlődést látok. Ez több szempontból is egy tesztév volt, ami jól sikerült” – tette hozzá.

01_Porkoláb Péter_DRIFT_03

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: