DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Kancsár edzéselsőségekkel nyitott a valenciai világdöntőn

Remekül kezdtek a magyar gokartosok a Rotax Max Challenge valenciai világdöntőjében. A DD2-es kategóriában tegnap Kancsár Ferenc mindkét szabadedzését megnyerte saját csoportjában, és a másik csoportból is csak a brit Sean Babington tudott nála gyorsabb lenni 14 ezredmásodperccel.

Az első szabadedzésen még nem mérték az időket, ez a tréning az új Rotax-motorok bejáratására és bemelegítésére volt szentelve. A második és a harmadik szabadedzésre viszont működésbe lépett az időmérő rendszer, és megkezdhették a világ minden tájáról érkezett pilóták a felkészülést a világdöntő hetének igazán tétre menő részére.

A Junior kategóriában Sövér László képviseli hazánkat, ő is biztatóan kezdett, hiszen a második szabadedzés 19. helye után a harmadik gyakorlást már a 12. pozícióban zárta. Az időeredmények egyelőre kicsit hiányos kerültek fel a világdöntő hivatalos weboldalára, így például a DD2 Mastersben érdekelt Fodor Géza harmadik szabadedzésen elért eredményéről nem tudunk beszámolni, de őt a második gyakorlás végén a 17. helyen rangsorolták.

A Masters kategória küzdelmeiben érintett Ferencz Márk szabadedzéseiről sem kerültek fel sajnos eredmények a honlapra, de a képek tanúsága szerint ő is megérkezett a helyszínre, és izgatottan várja a folytatást.

A mai napon egy újabb szabadedzés és a már komolyabb téttel bíró időmérő edzés vár a mezőnyre. Természetesen a továbbiakban is figyelni fogjuk a magyarok kinti szereplését, és minden lényeges történésről beszámolunk olvasóinknak.

Ide kattintva élőképen is nyomon lehet követni az eseményeket.

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: